Túl a határokat
megtagadó égen,
a magát rejtegető
végtelenségen,
túl a szavak
nyugtalan óceánján,
nap mint nap érzékeled,
mint szüli elméd saját
egét, óceánját
s a lehetőségek végtelenjét.

De egyszer megöröklöd
a csillagok porát,
melyre mindig is vágytál,
s arcodat befogadják
a tündér-panopliák –
itt lenn, sebzett szavaid
még elélnek egy darabig
a könyv-falak visszhangjában,
akár friss hanton
a szegfűkoszorúk-

aztán utakon, köztereken hagyott
árnyad kontúrjai,
az új geometriák
beépülnek az utánad jövők
elnéző emlékezetébe.