Indulásod olyan volt,
mint egy hárfára írott rekviem,
melyet végül egy csuparánc-siratóasszony
énekelt el, vontatott fejhangon.

Utad ködbe fúlt ősz volt,
hol mint acélos könnyek,
levelek peregtek folyton
őszülő fejedre.

Léted olyan volt,
mint gyászba borult fény:
rőt csíkokban tépte le rólad
egy láthatatlan kéz.

Csak hallgatásaid sötétlenek,
akár ismeretlen betűi
egy rég kihalt nyelvnek:
beírtad magad
a sorsok tükrébe,
mint a benned lappangó
titkok testtelensége.