Bukarest az Erdélyből ide vándorolt magyarságnak nemcsak munkalehetőséget kínált, de rengeteg szórakozási lehetőséget is. A Herăstrău-tó partján, a Cişmigiu park és a Carol park körül hemzsegtek a kocsmák, belőlük és a vendéglőkből áradt a cigányzene, de dzsesszre is táncoltak. 1929-től hozzáférhető szórakozás volt a hangosfilm és a rádió, a város zengett a rádióból szóló tangóktól és románcoktól, néha magyar zenét is közvetítettek. Az autóbuszok este kilencig jártak, a a mozik zsúfolásig megteltek, rengeteg esti partit szerveztek, de a közlekedés elérhető volt mindenki számára.
A forró nyarak kedvenc szórakozóhelye az Andronache-erdő volt, ahol cigányzenére lehetett táncolni. Ez az erdő volt a bukaresti magyarok egyik kiránduló- és találkozási helye. Sajnos, egyre több magyarellenes megnyilvánulás zavarta a magyar rendezvényeket, ezek mindenképp a magyarellenes propaganda következményei voltak.
Egy 1894-es levelében Bartalus lelkész beszámol egy incidensről, amely a majális alkalmából a zeneegylet és a színtársulat által szervezett bál után történt. Az egyik magyar résztvevő otthonába betörtek, és ellopták az egylet zászlaját, amelyet a konzul felesége adományozott neki; mi több, a zászlót el is égették Mihai Viteazul szobránál. A magyarok panasszal fordultak a prefektúrához, és kártérítést követeltek, amit meg is kaptak 700 frank értékben.
A trianoni diktátum miatt a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a Kárpátokon kívüli magyarságot is keményen érintette. A havasalföldi és moldvai magyar közösséget évekig megfigyelték, még a templomokban is. A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, keményen büntették minden szinten, és továbbra is a román Siguranţa megfigyelése alatt tartották. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei, vagy a Cişmigiu parkbeli majálisokat, a magyarok leveleit felbontották.
A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. A református egyház kitartóbb volt, és a fentiek ellenére továbbra is rengeteg magyar eseményt szervezett. A bukaresti magyarok híres majálisait az Andronache-erdőben a református parókia szervezte, még az első világháború előtti évtizedektől, de a két háború közötti időszakban is a bukaresti magyarok legnépszerűbb eseményei voltak. „Megannyi mesterember, különösen asztalosok vittek egy csomó deszkát, asztalokat ácsoltak, oda terítettek a sokféle étel számára, mindenki fizetett, jól ettek, jól ittak.” Az Andronache-erdő kora tavasztól késő őszig egy-egy vasárnapra magyar szigetté változott. Ide jöttek majálisozni, kirándulni a bukaresti magyarok. Nem számított, hogy melyik felekezet szervezte, egyformán járt ide az alsóháromszéki református, a hétfalusi evangélikus vagy a csíki katolikus. Legtöbbször szakmák, társadalmi státusz szerint csoportosultak, de családi barátságok alapján is szerveződtek mulatozó csoportok. Vidékek szerint csak a legritkábban.

Íme egy fennmaradt meghívó:

„A Bukaresti Ref. Iparos Kör 1932. július 10-én (vasárnap) esős idő esetén egy héttel később: 17-én az Andronache-erdőben a Sos. Colentina végén nyári mulatságot (majálist) rendez, melyre Bukarest Magyarságát ezennel meghívja. A Rendezőség. A majális kezdete reggel 9 óra. Az erdőbe a 12. sz. autóbuszokon lehet kijutni, amelyek már korán reggel indulnak a Sos. Viilor, Piaţa mare, Moşilor-i és Sos. Colentina-i útvonalakról, s ez alkalomkor egész az erdőig ki fognak járni. Visszajövet ugyanezen autóbuszok este 9 óráig fognak közlekedni. Olcsó ételekről és italokról a rendezőség gondoskodik. A tánczenét a cigány- és fúvós zenekar szolgáltatja. A majális közönségét a szokásos tréfákkal (zsákbafutás, lepényevés, kötélhúzás, tombola, alkalmi futballcsapatok mérkőzése, stb. stb.) fogják szórakoztatni. Az autóbusz viteldíja a Bariera Moşilortól az erdőig 10 lej. A majálisi jelvények 15 lejes árban az Elemi iskola javára árusíttatnak.”

A Pantelimon negyedtől északra, a Voluntari negyed szélén, Afumaţi község irányában még meg lehet találni az egykori Andronache falu maradványait, de ezt a falut és az Andronache-erdőt az 1970-es években bekebelezte a főváros.

(A cikkhez tartozó fényképek a bukaresti magyar majálisról készültek 1936. május 31-én. A fényképész Willi Pragher volt, akit Dieners András bukaresti színész egyik legjobb barátjának tekintett.)

Forrás: Bukaresti Magyar Élet, 2018/10 (október 18.)

1. Bogdán Emese:
   2018. október 23. 14:06

   Édesanyám Szabó Manci szülővárosa. Milyen büszkén mondta magáról, hogy Ő bukaresti. Ott járt felekezeti iskolában, és ott is konfirmált.Pálfalvi Kovács Margit nagyamyám is már ott született, mert Kovács Antal dédapám patkoló kovácsnak oda szegődött. A család a Beluban pihen, kitudja már hol? Szóval azt is mondhatnám hogy szegről végről valahol bukaresti is vagyok, pedig én csak 4 egyetemi évemet töltöttem a fővárosban. De kísért a múlt. MIndig könnybe lábadok ha megérkezem a Gara de Nordra, s megdobban a szívem ha a strada Kovach on lépkedek, vagy valamilyen bukaresti vonatkozású írást olvasok. Köszönöm az élményt!