Azon az augusztusi estén szokatlan forróság ömlött végig a kisvároson. M.N., az ügyeletes rendőr körbejárta a köztereket, meg a lassan elnéptelenedő utcákat, aztán komótosan letelepedett a központi park egyik padjára. Tőle alig pár lépésnyire ott sötétlett a város híres szülöttjének egész alakos szobra. Kinyújtott kőujja egyenesen M. N.-re mutatott, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Elszívott egy cigarettát, aztán még egyet. Végül unalmában elaludt.
Reggel nagy jövés-menésre ébredt. Egyre többen gyülekeztek a szobor körül, s úgy tűnt, mindenki keres valamit a fűben. M.N. csak nagy későre vette észre, hogy mindkét keze vére, a szobor feje pedig nincs a helyén. A kinyújtott kőujjj azonban továbbra is egyenesen feléje mutatott.
Végül valaki rátalált a szobor fejére egy fa mögött. Az is csupa vér volt, arcán jól kivehetően egy tenyér nyoma. Pont akkora, mint az ügyeletes rendőr jobb tenyere, mintha valamilyen okból pofon vágta volna a kőembert.