„Az irodalom szentségét nem szabad elárulni”
Interjú Keszthelyi György költővel, legújabb verskötete kapcsán
Keszthelyi György nevével a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti folyóirat oldalán találkoztam először 2013-ban, amikor magam is közölni kezdtem alkotásaimat ezen a fórumon. Bevallom, kezdetben szinte ésszel átfoghatatlannak tűntek hatalmas lélegzetvételű, néha bizarr képekkel tűzdelt versei. Később megismertem festményeit, valamint komputeres grafikáit, melyek furcsamód érthetőbbé tették számomra sajátos költői megnyilvánulását, betekintést nyerhettem általuk eszmevilágának “mélykútjába”. A lapban közölt bemutatkozásából csak annyit tudhatunk meg, hogy 1955-ben született Kolozsvárott, van egy ikertestvére, István, no meg egy vívóbajnoki múlttal rendelkező édesanyja. E szűkszavú bemutatkozást kiegészítendő, kértük meg Keszthelyi Györgyöt mesélne magáról, a rá jellemző őszinteséggel, mely verseiben is – néha már első olvasásra – szembetűnik.
– Első versköteted, a “Bárány kalasnyikovval”, 2010-ben jelent meg MEK-en, amikor már régen túlvoltál a zsengéken. Mi volt az oka, hogy alkotásaid nem jelentek meg hamarabb könyv alakban?
KGy: Kisdiák-koromban csak csodálni tudtam a nyomtatásban megjelent alkotások nagy részét, kísérletezgettem, de nem éreztem magamban megfelelő belső késztetést a töményebb költészet művelésére. Valamikor a kilencvenes évek közepén a Szabadság irodalmi rovatában kezdtem működni egyre fokozódó intenzitással, nagy köszönet jár ezért Lászlóffy Csabának, aztán ma sem tudom, hogyan robbant ki és vált szinte függőséggé az írásba rögzített gondolat olyan későn és annyira hirtelen. Lelki meg- és átélések sokasodása tette volna? Vagy isteni csoda? Nem tudom, egyszerűen nem tudom, nem értem.
– A “Bárány kalasnyikovval“ megjelenése óta nyolc év telt el. Nagy idő egy költő, de még egy közember életében is. Mi minden történt veled azóta, változott-e költői szemléleted, esetleg stilusod, kifejező eszközeid?
KGy : Minél többet írtam, annál mélyebben kezdtem át- meg átelemezni munkáimat. Mindenben találtam és még ma is találok átírásra érdemes, javítható részleteket. Önelemzésem, igényességem kialakításában nagy segítségemre volt a Káfé Főnix (ex. Café Stockholm-Toronto). A Káfét, mint ösztönző erőt külön kiemelném. Innen indultam útnak tulajdonképpen.
Itt munkálkodtam még akkor is, amikor már szépirodalmi lapok, folyóiratok szinte állandó vendégévé váltam. A stílusom? Azt hiszem, érettebb és keményebb lett, az idők jelleme gyors ütemben osztódott szerteszét, átkosabb változásaihoz nem tudok hozzásimulni, a megalkuvás és a szerepjátszás pedig egyáltalán nem jellemez. Az irodalom szentségét nem szabad elárulni, meggyalázni semmilyen áron.
– Ha az irodalom számodra szentség, milyen helyet foglal el életedben, lelki világodban a festészet, a rajz, a komputeres grafika? Ugyanazt közli, mint a vers, vagy kiegészíti, úgyszólván látványosabbá teszi a szavakat?
KGy: A rajz, a képi (vagy formai) megjelenítés mindig foglalkoztatott, a “régi időkben” három évig szobrászatot tanultam a népi egyetemen, ahol minden a rajzzal kezdődött és onnan formálódott tovább. A kép, a rajz szintén egy történet hangulatát tartalmazza vagy egy adott lelkiállapotot, tehát élete van. Nem hiába tölthet be fontos kiegészítő szerepet illusztrációként. Kedvenceim mégis a gyerekek, különböző megfigyelésekből vagy élményekből inspirálódott egyszerű, tiszta, őszinte ceruzarajzai.
– Képzőművészeti alkotásaidban és költeményeidben gyakran szólsz az empátia hangján, szinte közösséget vállalsz az elesettekkel, a szegénységben, magányban tengődő embertársaiddal. Úgy írsz róluk, mintha „belülről” ismernéd az életüket, megpróbáltatásaikat…
KGy : Így van, irodalmi téren éppen az efféle világokban való gyakori bolyongásaim által váltam úgymond pesszimistává, pedig mindössze annyi történik, hogy soha semmitől nem tudok, de nem is akarok elhatárolódni. Az ember az én meglátásomban csakis ember, aki ilyen vagy olyan élethelyzetéből fakadóan számomra tanulmány tárgyát képezi. Mi sem áll távolabb tőlem, mint ocsmány allűrök lakatjával kitiltani, kizárni, elkülöníteni bárkit külön bejáratú belső világomból.
– A nemrég megrendezett X. Nagyváradi Könyvmaratonon és -vásáron – a szó pozitív értelmében véve- nagy feltűnést keltett legújabb köteted, a “Beszámoló a látszatokról”. Kik bábáskodtak a könyv születése körül és egyáltalán miért lett Várad a könyvbemutató helyszíne?
KGy: Nem gondolnám, hogy a megszokottól eltérő érdeklődés övezné új kötetemet, a Könyvmaratonhoz fűződő részletekről viszont keveset tudok, mert a váradi eseményeken nem vehettem részt.
A Várad c. irodalmi lap már 2010 óta rendszeresen publikálja verseimet, prózai munkáimat, tehát nem nehéz kitalálni, miért és hogyan esett a választásom ezúttal erre a könyvkiadóra és miért volt itt az első bemutató. Mellesleg, november 8-án lesz a második, Kolozsváron… Szűcs Lászlónak köszönhetően úgy érzem, sikerült versösszeállítás született, Tasnádi-Sáhy Péter, a kötet szerkesztője nagyon alapos, tematikai kategóriákra osztott szerkezetet adott a versek összességének.
– Szerzői minőségedben hogyan mutatnád be ezt a verskötetet egy esetleges olvasónak? Úgy is fogalmazhatnék: milyen látszatokról számolsz be az itt csokorba kötött verseidben? Miben hoz újat az – ezúttal papiralapú – könyv az eddig ismert lírai alkotásaidhoz mérten?
KGy: A külcsín (látszat) az élet bármely szegmensében azonnal szembeszökő, a lényeg, vagyis maga a kincs, az érték viszont sokkal mélyebb rétegekben található. A mai világ ornamentumai, dekorációja gyakran félrevezetnek, befolyásolják hozzáállásaidat, értékrendszeredet. Ezért, ha van hozzá kedved és érzéked, boncolgass, boncolgass, boncolgass. Ez verseim összességének kiindulási pontja, axiómája.
– Hová tovább? Eljut-e a könyv Erdély egyéb magyarlakta vidékeire is?
KGy: Ez már igazán nem tőlem függ, hanem a kiadótól és az elvárásoktól.
Kérdezett: B. Tomos Hajnal
Pusztai Péter rajza
2018. október 24. 07:56
Nagyon jó interjú, örülök, hogy olvashattam!
2018. október 24. 13:55
Gratulálok kedves Gyuri, a megjelenéshez és a jelen interjúdhoz! Olyan kevés a valószínűség arra, hogy egy osztályban egyszerre két költő tanuljon, (s hogy a másik költő nem az ikertestvéred, István lett). Osztálytársként ismertelek és nem utalt semmi arra, hogy a betűvetést mi másra is fogjuk használni, mint levél- és kérvényírásra. Megnyugtat, hogy nem mindig értelek, tehát a poézis kezdeti lökete jó távolra sodort; siklasz a magad útján. Kellemesen feszélyez az a tény, hogy a mai erdélyi irodalmi élet ugyanolyan színes már mint a magyarországi — a kisebbségi lét helyzeti energiájának többletével. S aztán a festményeid, számítógép-grafikáid… Azok is messze túlszárnyalnak a teljes értékűség színvonalán. Ezért irigyellek is. Közelíts egy kicsit az olvasókhoz. Az érthetőség nem mindig a középszerűség tünete. További sok kötetet kívánok neked!
2018. október 25. 06:58
Öröm volt olvasni az interjút! Jó kérdések, érdekes és őszinte válaszok. Köszönöm B. Tomos Hajnal, Keszthelyi György!
2018. október 27. 05:27
Köszönöm értő hozzászólásodat, Béla, sok, talán kiismerhetetlen vagy erősen árnyékolt tragikum van verseim zömében, ezt beismerem, de nem feledhetem öt percnyi nevetésedet az MTI irodában a „rálátás” kapcsán. Az életnek ez az oldala is legalább ötös mondjuk az egytől tízig-skálán.