Karinthy Frigyes (1887–1938) magyar író – és az őt megoperáló svéd professzor – tiszteletére Stockholmban kétnyelvű emléktáblát avattak 2009-ben. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSz) a Karolinska Intézetnek azon az épületén helyezte el a svéd és magyar nyelvű márványtábla-párost, ahol 1936-ban életmentő agyműtéten esett át az író.

A 49 éves Karinthy Frigyest a világhírű Herbert Olivecrona (fenti kép) agysebész professzor (civilben jégkorong-játékos!) operálta, s ezután született meg az író „Utazás a koponyám” körül című regénye, életművének kiemelkedő alkotása. Az emléktáblára a pénzt az SMOSz és egyéni adományozók adták össze.

A táblaavatás kapcsán a stockholmi magyar nagykövetségen irodalmi beszélgetést is szerveztek Karinthy Frigyesről az unoka, Karinthy Márton színházigazgató és -rendező részvételével.
A vendégek örömmel vették tudomásul, hogy a Karinthy-dinasztia mindhárom képviselőjének alkotásai már svéd nyelven is megjelentek: így Karinthy Frigyes „Utazás a koponyám” körül, Karinthy Ferenc „Epepe” és Karinthy Márton „Ördöggörcs” című kötete.

Aki meg szeretné látogatni: a Serafen Kórház (Serafen sjukhus), a stockholmi városházával (Stadhuset) szemben, a Hantverkargatan 2 D alatt található, a stockholmi főpályaudvartól (Centralstation) tízperces sétára. A kórház udvarába belépve a táblapáros a balra lévő szárnyépület (paviljong) bejárata melletti falon látható.

Nagyon köszönöm Szentiványi Gábor diplomata barátomnak a fotókat és a tájékoztatást.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

1. Ágoston Hugó:
   2018. október 25. 11:53

   Bizony, már nyolcvan éves is elmúlt az Utazás.

   Jó tudni, hogy Stockholmban van egy ilyen.

   Nemrégen aArany welszi bárdokja kapott hasonló elismerét, Walesben, pedig a vers (a magyar költészet egyik legnagyobb alkotása) nem is hiteles történelmi tényre alapöz, amit leír, nem történt meg.

   „Öt órakor nyílik az ajtó. Hárman lépnek be. A délelőttről már ismert kedves, elmés Söjkvist, egy fiatal szemész és egy magas, vállas, szőke hajú és szőke arcú, százszázalékosan északi férfi.
   A tanár.

   OLIVECRONA

   Arról ismerem meg, hogy ő lép először ágyam elé, Söjkvist és a másik, ismeretlen orvos tisztelet¬tel oldalt állnak. De különben is… már az ajtóban, mikor beléptek (bár arcokat nemigen látok), tudtam, hogy ő az.
   – Hogy van? – kérdi és kezet nyújt. Nem “na, hogy vagyunk?”, vagy “hát hogy vagyunk?”, ahogy szokták. Igen, határozottan hűvös, de korántsem tartózkodó. Udvarias, de udvariassága nem kényszeredett, érezni, hogy legmeghittebb hangja is ilyen.
   Nem vizsgál, nem is kérdez ki. Ez nem lep meg, hisz tudom, hogy látogatása csak formaság. Az adatokat vizsgáló orvosok naponta közlik vele, mindent tud rólam, amire szüksége van. Mégis, furcsán hat rám, hogy betegségemről nem beszélünk. Az a különös hangulat fejlődik ki bennem, mintha túl a betegségen is képe volna rólam, akár téves, akár helyes, de határozott. Kicsit megalázónak érzem, hogy állapotomról való saját vélemé¬nyemre nem kíváncsi – egész közönyös laikusnak tart? vagy épp ellenkezően, fantasztának (hallotta, hogy költőféle vagyok), túlcsapongó képzeletem ellen védekezik? (…)
   Olivecrona udvariasan és előzékenyen hallgat egy darabig – annyit talán elértem, hogy az új ismerőst hallgatta és nem a kórképet -, aztán gyorsan búcsúzni kezd. Annyit jegyezve csak meg, hogy ezek biztosan nagyon érdekes dolgok, ha valakinek sok ideje van, azonban nagy a robot, dolgozni kell: egyiknek a gyárban, másiknak íróasztal előtt, harmadiknak a tele¬fonközpontban. (Később egy itteni előadásából tudtam meg, hogy a telefonközpontos alatt önma¬gát értette, aki az emberi test telefonközpontjában, az agyvelőben teljesít villanyszerelői szolgálatot.)

   Egyedül maradva (Kerstin is velük tartott), vegyes érzéseknek adtam át magam benyomásaim hatása alatt. Nem mondhatnám, hogy első pilla¬natban magával ragadott, vagy kétségbeesetten vak bizalmat váltott volna ki a férfi, akinek életem a kezébe került. Rokonszenvesnek találtam, de különösebb rajongást nem keltett bennem. Azt mindjárt éreztem, hogy nemcsak mesterségében, de élet¬felfogásában is szigorú materialista. Emberek megismerésében nyilván egyszerű, világos, tárgyi szempontok vezetik, az illető helyzete, természetben és társadalomban. Annyit már hallottam is róla, itteniektől, hogy száz százalékig gyakorlati életet él – reggel, héttől háromig, esetleg tovább is, itt dolgozik keményen a vezetése alatt álló klinikán, koponyákat bont fel, semmi mást. Aztán szép kis kastélyába vonul vissza (gazdag ember) családja körébe: felesége van és három fia. Egyedüli szórakozása a golf és a bridzs, ezeknek nagy szakértője. Természetesen kitűnő tudományos könyveket ír, ezekből akkor még egyet sem ismertem. Sikereit csodálatos precizitásának köszönheti, a technikában, de mint mesterének, a bostoni Cushingnek, neki is vannak új, eredeti gondolatai és módszerei.”