Az irodalom misztériumai – interjú Máriás Józseffel
Mivel több mint tíz évig egyazon szerkesztőségben dolgoztunk mint munkatársak, érthető, hogy tegeződünk, bár más-más generációhoz tartozunk. Aki írásaidat olvassa a Káfé Főnixben, kit tisztelhet benned?
A Magyar szellem, erdélyi szellem – Irodalomtörténeti jegyzetek (2003-2009) című kötetem végén szerepel minden fontos adat rólam. MÁRIÁS József: ny. újságíró. Felsőbányán született, 1940-ben. Elemi iskoláit szülővárosában, a gimnáziumot Nagybányán végezte, 1957-ben. 1962-ben a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalomtanári képesítést nyert. 1964-től a nagybányai Bányavidéki Fáklya, 1968 és 1990 között a Szatmári Hírlap, 1990 és 2001 között a Szatmári Friss Újság munkatársa. 2001 decemberétől Nyíregyházán él. Előszeretettel foglalkozott az irodalom népszerűsítésével. Érdeklődése középpontjában Németh László, Sütő András, Beke György, a két világháború közötti erdélyi irodalom szerepelt. 1995-2002 között szerkesztette a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye kiadásában megjelent könyvnaptárt. A nagybányai Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület kiadásában megjelent EMKE Füzetek sorozatban szerkesztette az In memoriam Németh László és a Felsőbányai Kalauz című köteteket. A magyar lapok széles spektrumának munkatársa.
Amikor újságírói pályafutásod indult, arra számítottál, ami azután következett, vagy valami egészen másra? Mindvégig a pályán maradtál, tudtommal nem kacsingattál másfelé. Honnan indultál és hová érkeztél?
Egyetemi tanulmányaim alatt nem gondoltam arra, hogy valaha is újságíró leszek. Tanárnak készültem. A sors egy közepes lélekszámú szatmári faluba sodort. Hegyvidékről származom, az akkori mostoha létkörülmények — se út, se villany, hideg albérlet — indította arra, hogy más munkalehetőség után nézzek. Ezt kínálta a nagybányai tartományi napilap, a Bányavidéki Fáklya. Tanítani és lapot írni — az egymástól nagyon különböző hivatás. Bevallom, évekig kínlódtam, már–már megfutamodtam. De lassan csak ráéreztem a szépségére, szolgálatnak éreztem azt is. Maradtam — mindent egybevéve harmincnyolc évet voltam a pályán, mely Szatmárnémetiben teljesedett ki. Cseke Gábor szavait idézve, magam is „fizetett szószaporító” lettem, annak örömével és minden korlátaival együtt.
Volt egy amerikai film a hetvenes években Barbra Streisanddal és Robert Redforddal, az Ilyenek voltunk, románra fordított címe A legszebb évek, így futott annak idején a mozikban. Számodra melyek azok az évek, amelyekre a legszívesebben emlékszel vissza?
Nehéz lenne éveket kiválasztani. Szerettem azt, amit tennem adatott. Szerettem az embereket, akikkel megismerkedtem, akiknek gondolatait, tetteit írásba sűrítettem, szerettem a vidéki tájat, amely mindig felüdített, megnyugtatott. Azon igyekeztem, hogy az adott helyzetből is kihámozzam azt, ami szép, ami emberi, ami az adott helyzetben is elmondható. A munka szeretete és öröme, az együvé tartozásban, a közösségben rejlő erő és hit, a szülőföldhöz való ragaszkodás szép példái… Ezekre emlékszem a legszívesebben vissza.
Minden újságíró óhatatlanul kapcsolatba kerül az irodalommal, vagy ez nem törvényszerű? Te nem kacérkodtál a versekkel, szépirodalmi próbálkozásokkal? Mikortól és miért irányult figyelmed az irodalomtörténet felé, melyet ma is művelsz?
Az irodalom számomra olyan volt, mint a felsőbányai szülői ház, ahova mindig visszajárhatott az ember, benne feltöltődtem, belőle erőt merítettem. Bevallhatom, még a versírás is meglegyintett, egy meg is jelent az Ifjúmunkásban. Egy–két novella is fakadt tollamból. De ezzel abba is maradt. Az én asztalom az olvasás, a könyvekből kiszűrt gondolatok, erkölcsi és etikai tanulságok közlése lett. A lapoknál, ahol dolgoztam, a hétvégi irodalmi, művelődési oldalak rendszeresek voltak, bő alkalmat kínáltak az irodalom népszerűsítésére. Az első recenzióm 1965 szeptemberében jelent meg, azóta több száz. Szolgálatnak tekintettem. A könyvek jelentették számomra azt a világot, ahova a napi robotból, a szürke hétköznapokból elmenekülhettem. A hetvenes évek erdélyi irodalmi termése, a Kriterion Könyvkiadó szép sorozatai bőven adtak lehetőséget az olvasók az önismeretre, anyanyelvvédelemre, nemzettudatra neveléshez.
Mióta foglalkoztat Németh László és életműve? Van valamilyen kapocs kettőtök között?
Németh Lászlóhoz egy televíziós portréfilm vezetett el. Szülőföldem… címszó alatt jeles magyar alkotók életútjával ismertettek meg. Az őt bemutató filmriport címe – Szülőföldem, Mezőszilas – meglepett. Hisz tudtam, hogy Nagybányán született. Személyesen nem ismertem. Keresni kezdtem a műveit. Keresni a gyökereket, nevezetesen Nagybánya nyomait. Egyik kötet hozta a másikat. Egyik írás a másikat, előbb könyvrecenziók formájában, később elmélyültebb írásokban, tanulmányokban is. Közel ötven közlés jelzi, hogy életem meghatározó élménye lett. A sors csodálatos ajándékának tekintem azt, hogy 1990 után három rendezvényt kezdeményezhettem Nagybányán – 1991, 1995, 2001 –, amelyeket fölkarolt az Óvárosi Református Egyházközség, melynek templomában az írót megkeresztelték, az RMDSZ helyi vezetése, valamint a Németh család és a magyarországi Németh László Társaság is. E rendezvényeknek köszönhetően avattak Nagybányán emléktáblát, s talán abban is részük volt, hogy az újralétesült önálló magyar líceum Németh László nevét vette fel.
Mely műveidet tartod a legfontosabbaknak, a legidőtállóbbaknak?
Könyvrecenzióim, tanulmányaim zöme a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomhoz kötődik. Az abban a korban született művekből a század második felében is életadó erő sugárzott, amiként a klasszikus magyar irodalom alkotásaiból, életműveiből is. Kós Károly és Reményik Sándor, Ilyés Gyula és Szabó Dezső, Ady Endre és Kaffka Margit, Sütő András és Beke György voltak szellemi barangolásaim tájékozódási pontjai, mondhatnám lármafái, melyek hetekig, hónapokig foglalkoztattak, sok ezer oldalból igyekeztem kivonni és tovább adni a művek nekünk szóló üzeneteit.
Ami a napi munka mellett oázis volt számomra, a nyugdíjas években, nyíregyházi remeteségemben „főfoglalkozás” lett, napok, hónapok, évek legfőbb tartalma, éltető eleme. Az engem körülvevő könyvek, az újabb kiadványok amolyan szellemi terepjárás lehetőségét kínálják, újabb s újabb fölfedezést.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Káfé Stockholmmal, és „trónörökösével”, a Káfé Főnixszel? Milyennek tartod ezt a honlapot?
Az internet számomra az otthoniakkal való kapcsolattartás legfőbb eszköze. A nap azzal kezdődik, hogy „belelapozok” a hazai sajtóba, hírportálok kínálatába. A Káfé Főnixre egyetemi diáktársam és az újságírásban kenyeres pajtásom, Cseke Gábor hívta fel a figyelmem. Erdélyi kötődéseim újabb láncszeme lett, napi olvasmány, egy élő, eleven folyóirat, mely bármely pillanatban elérhető, amelyben magam is közölhetek. Ez pedig az egyre beszűkülő folyóirat–kínálat idején nagyon sokat jelent. A honlap változatos tartalma, a művészi alkotások színes palettája, élményt nyújt, vélemény–nyilvánításra ösztönöz.
Miért folyamodtál a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz, ahol legújabb két könyved megjelent, Cseke Gábor szerkesztésében? Nem gondoltál a művek nyomdai megjelentetésére is, könyv formájában?
Az ok egyszerű. Kiadót találni manapság csak keveseknek adatik meg. Irodalmi tanulmányokkal pedig éppenséggel reménytelen házalni. A Magyar Elektronikus Könyvtárban megjelent három kötetem – Magyar szellem, erdélyi szellem, Olvassunk bele…, „A magyar vigyázó” – megjelenése Cseke Gábor nevéhez fűződik, része annak az általa gondozott sorozatnak, amely március 15-ig közel húsz kötetet számlál.
Miket írogatsz jelenleg és milyen terveid vannak az elkövetkező időkre?
Íróasztalom mellett egy szék roskadozik a könyvektől. Mind rám várnak. Olvasásra, írásra. Aprómunkák? Tanulmányok? Képletesen szólva: ministráns vagyok, akinek talán születnek megfontolandó szavai az irodalom misztériumainak megfejtéséhez.
Kérdezett: Debreczeni Éva
Pusztai Péter rajza
2011. március 13. 06:47
Mikor megtudtam ,hogy Marias Joska attelepedett Magyarorszagra nagyn szomoru lettem,azt mondtam eggyel kevesebben lettunk persze akkor meg nem volt megnyitva a hatar. De most mar tudom teljesen mindegy hogy Szatmaron vagy Nyiregyhazan van O a mienk.Kollegamrol a 80-as evek elejen irt egy enyhen kritizalo cikket „itt a farmer ,hol a farmer”cimen akkor nagyon idoszeru volt szigorunak lenni apart fegyelem miatt,de velem megbeszelte hogy ez most olyan lesz ne vegyuk rosz neven … Persz mi miutan elolvastuk nevettunk egy jot … Tudom hogy megszallottan foglalkozott Nemeth Laszloval es azt is hogy az O befolyasara lett a Nagybanya-i gimnazium Nemeth Laszlo nevet viselo.Az altala szerkesztett Kalendariumokat szivesen olvastuk a Vasarnapban es mas ujsagok ban megjelent cikkeit mindig elsonek olvasom.
2011. március 13. 08:17
Máriás József gyermekkori ministránskodásai a hitéhez kötődő mély vallásos meggyőződést ápolták, idősebb korára pedig, de egész életére is jellemző irodalmi törekvéseivel együtt hűséges ápolójává tették hatalmas szellemi örökségünk tündérkertjének. Nagy elismeréssel, csodálattal látom, tapasztalom, amit fáradhatatlan erővel művel. Büszkesége, kimagasló irodalmi egyénisége szülőföldjének Felsőbányának, de mostmár a magyar irodalmi világnak is.
Gratulálok, sok további erőt, hozzá jó egészséget, kitartást kívánok Jóskának.
Gratulálok Debreczeni Évának a megemlékező, a méltató sorokért! Jóska megérdemli!
2011. március 14. 09:00
Filipp László, 2011 március 14
==========================
Kedves Jóska! Szeretettel köszöntelek és gratulálok, mint felsőbányai és mint a vadnyugatra szakadt hazánkfia kiváló eredményeidért, megjelent irásaidért a sajtóban és sokféle közleményben. Örömmel fedezem fel irásaidat a hozzám elkerülő közleményekben,
-Átalvető. – Életünk, büszkén olvasom és mutatom az ittélő hazaiaknak.
Gratulálok a kimagasló tevékenységhez, a gazdag életmunkához, a Rio del Baia-Spriói eredethez, a világban való helytálláshoz. Kivánok jó egészséget és még hosszú tevékeny
életet.
2011. március 14. 16:34
Ezúton is gratulálok gazdag irodalmi tevékenységedhez.
Az az ember voltál és maradsz, aki önzetlenül segítetted azokat, akikben tehetséget láttál.
Kívánok jó egészséget további terveid megvalósításához!
2011. március 15. 14:12
Szívbéli köszönet, Éva, hogy ezt az interjút elkészítetted! Éppen ideje volt…
2011. március 15. 16:29
Gergely Tamás kérését teljesítettem… már régebben felkért rá… Nem mintha magamtól nem juthatott volna eszembe, csak annyira kevés időm van mostanság gondolkodni…:-)