Repülők búgnak
vérem és agyam
felhői felett:
azt suttogják,
amit ő mondott
utoljára:
lehet.
Ezzel maradtam,
suhanó repülőkkel,
amelyek, ördög tudja, mért,
beszélni kezdenek;
egy távolodó ajk
suttogja szálló repülőkkel:
lehet,
lehet, hogy visszajövök.
Ennél nincs több.
Több, mint az igen,
ami felelőtlen,
több, mint a nem,
ami halál:
az anyag szülte
így az embert
a lehetőség
hajtű-kanyarjainál.
Lehet, lehet:
a végtelen ködszínű fonalára
fűződnek fel ekként
naprendszerek,
így lesz a
buta bimbóból
elmés-virágos ág,
így alakul lehetőség s valóság
ölelkező viadalában
maga a világ.
Mint a gubóban
a lepke,
minden benne van
ebben a lehetbe’,
mint alvó bauxitban
a repülők szárnya…
…Szálljatok el
vele, semmiből
ébredt madarak,
kiket a lehetőség
idomaiból szerkesztett
az ember.
Lehet,
kettőnk közt elfele
fut a visszaút.
Lehet.

Forrás: Költők az árnyékos oldalról