Kiűzettettünk. Mégis. Mindhiába
áltattuk, altattuk magunk: mi hátha
megússzuk… Ó, mi nem esünk hibába.
Legyen csaló, megcsalatott, ki kába

ködökben éli életét. A vétek
nyomán veszítsenek, akik letértek
a keskeny útról. Bennünket nem érhet
utol a baj, mint mást; hogy napi étek

lesz, lehet számunkra is a szenvedés,
s otthontalan honunk a földi téridő —
Jaj, ne!… Hová lett, merre tűnt az éden?

… A ház diribdarabjai közt egy kés.
Törött az éle, fénye… A kenyérszelő
— ölni! Karéjt szelni már semmiképpen.

RMSZ, Színkép 1999-03-28.