a fentről zuhanásban van
valami fenséges feledés
valamiféle önfeladás
a hullásban melynek
tán vége sincs s
akkor teljesen
fölösleges
önmagadról
tudni a süvítésben
melynek ha bombatölcsér
szerű a vége akkor tényleg
egykutya ki voltál előtte közbe…
én ezért irigylem az
angyalokat annyira
amennyire erre
képes egy
halandó
kinek
szárnya sosem
volt bár álmodott
ébren magának épp
eleget kinek tollai tán
csak palimadárként voltak
s aki itt – né, most is azt teszi! –
keze lába kavarja szánalmas
hordfelület-imitációként
és persze alulról
az eget