mint a hópelyhek téli este
jártam körbe-körbe valakit keresve

és arcomra borult a nap
és lelkemben szép gyöngy-világok születtek

de emberiek voltak törékenyek
miként a meg nem értett csillogó szerelmek

hol új világot hirdettek a régiek
s azok a földszagú folyton elvetélt csillag-emberek

aztán égi tűz szűz édeni lehelete jött
mint ha az utat mutatná nagy egy szemével csak nézett

míg táncoltak szívemben a felolvadt kérubok
én mégis én – nem tudtam mit tegyek

én szemlesütve
ő hatalomtól megrészegülve