A Rózsavölgy Szalon 2018-as évadának első bemutatója

Csak teljes szívvel, teljes lélekkel, minden erőnkből érdemes bármit csinálni. Félszívvel féligkész, fércművek jönnek létre. A „Diplomácia” két olyan művész alakításán, alkotásán nyugszik és foglalja el helyét a rendkívüli előadások sorában, ahol a szövegen túl a helyzethez illő nyitott fül, fogékony szellem és bátor szív társul – felfesteni a kor falára üzenetüket: „mi minden múlik egyetlen emberen, a lelkiismereten, a morális viselkedésen.” (Sztarenki Pál)

1944 augusztusa. A háború végeredményben eldőlt, a tengelyhatalmaknak nincs több esélye. A szövetségesek Párizshoz közelítenek, a csata végkimenetele nem kétséges. Dietrich von Choltitz, a német katonai kormányzó Hitler parancsát teljesítve aláaknázza Párizst. Mindent el akar pusztítani. Ebben egyedül a svéd főkonzul, Raoul Nordling akadályozhatja meg, akinek nincs könnyű dolga. Choltitz elkötelezett, meggyőződéses náci tábornok. Már nem gondolkozik, vagy ha mégis, jól titkolja. Remek, utasításokat végrehajtó mechanikus szervezet, minden emberi érzés nélkül. Látszatra. Mert családját azért meg akarja menteni, közvetlen beosztottjait ugyancsak. Ám Hitler őrült parancsát ellenállás nélkül végrehajtatná. A szituáció drámai, sorsok fölött döntő. A svéd diplomata érveléseire meginog.
Feszült vita ez, ami főként Sztarenki Pál alakításának köszönhető. Az Alföldi Róbert alakította svéd diplomatát felkészületlen civilnek érzem, téblábol feladata körül, vagy – ilyen egy gyámoltalan, de szenvedélyes béke, illetve életpártoló diplomata? Minket mutat meg egy ilyen sorsdöntő helyzetben. Vele együtt törjük a fejünket. A helyzet egyszerisége levegőben lógó kérdéseknek, nem tudom, mit mondhatnék még érzéseknek ad helyet Choltitz sorozatos ellenvetései miatt. Milyen újabb érvvel állhatsz elő, mikor az életedet kockáztatva bemész az oroszlán barlangjába, meggyőzni, ne egye meg a húst, mikor halálosan éhes? Choltitz-ot, mint minden náci katonatisztet, megzsarolták családja kiirtásával, ha nem engedelmeskedne a parancsnak. Ami ebben az esetben Párizs elpusztítása. A német haderők körbe vannak kerítve. Önáltatás minden remény a győzelemre. Az vesztes és veszett gyilkos őrült bosszútervét semmi sem akadályozhatja meg…
Az egészséges önféltés, a veszély átéltségét hiányolom a főkonzulból. Vagy ezt csak én kívánnám, hogy ilyen is legyen? Épp a veszélyes szituáció hajt bele minket nevetséges, igazán emberi megnyilvánulásokba egy sorsdöntő beszélgetés során? A beszélgetés ritmusa feszes, a replikák gyors egymásutánisága, majd lassulása, ahogyan Choltitz-Sztarenki szemmel láthatólag átgondolja a diplomata ajánlatát, érveit, de még ellenáll, még nem fogadja el… Raoul-Alföldi újabb érveket keres, hogy meggyőzze őt. Jó látni Sztarenki színeváltozásait, észrevenni Choltitz gyötrődését a fegyelmezett maszk alatt. Alföldi arca kifejezéstelenebb, neki több a vesztenivalója, ő ide betolakodott, ő a város… a városnak életben kell maradnia.

Kiváltságosnak érzem magam, a sajtóbemutatót láthatom még az előadás előtt. A színészrendező Sztarenki Pál most hagyta ott a zalaegerszegi színházat, nem egészen önkéntes örömében, partnere a szintén „szabadúszó” Alföldi Róbert, a Rózsavölgyi Szalont a többletelvárások és újlehetőségekre szomjas közönség hívta életre. Mindez kedvező terep a művészek számára eszményeikről vallani ebben a barátságos Szalonban. Sztarenki rendezői múltjából egyenesen következik a mostani darabválasztás. Olyan előadások fémjelzik rendezői hírnevét, mint a Székely János Caligulája, Szálinger Balázs Köztársaság-a, ahol Babarczy László társrendezője Tasnádi István Közellenség c. darabjai, hogy csak párat említsek közülük. Mind magvas kérdéskört boncolgat bennük. A hatalom és egyén viszonyát.
Mindennemű politizálás ártalmára van a művészetnek, mégsem tud meglenni nélküle. Ha a legfontosabb kérdésekre keresi a választ, beúszik a képbe. Ha érteni-cselekedni akaró vággyal ül be a néző, nem vonhatja ki magát a jelenből, aminek függvénye, de következménye is. A kérdéseket mindig fel kell tenni és választ kell adni rájuk.
Ebben segít a Gely darabját színre állító öt fős csapat. Alföldiről tudjuk, milyen színész, Sztarenkit egyre jobban megismerjük. Ő a negatív főhős esendőségét, Alföldi a pozitív szereplő esetlenségét volt bátor bemutatni nekünk. Ami, ha testközelből nézzük, még inkább megérint, provokál, állásfoglalásra kényszerít.
Megrendülök a beszélgetés drámai végkifejletén. Annak ellenére, hogy ismerem a véget, drukkolok, győzzön a jó. Megtörténik. Elakad a szavam, elmegy a hangom. Mert az élet mindig borotvaélen táncol. Ahogy az is, ha a főszerepet játszó színész maga rendezője is az előadásnak. Nem láthat rá az egészre, nem képes kívülről, objektíven hozzáállni, valamelyik alkotó tevékenysége óhatatlanul megsínyli. Itt ráadásul két színészrendező is van, egyik sem bújhat ki a közös alkotás feladatainak részletei alól ezen-azon a címen. Vagy, ha meg is próbálkozik vele, nem sikerülhet. Sztarenki inkább volt színész jelen esetben, Alföldi inkább volt rendező. Szerepeik is erre ítélték őket. A jelenet a svéd diplomata kezében van, kimenetele tőle függ. Choltitznak nehezebb rálátni a folyamatokra, tudathasadásos állapotot kíván a feladat. Mindketten sikeresen abszolváltak, mint jó katonái ennek a gyönyörű művészetnek, ami a színház.
A két főszereplő mellett kisebb szerepeket alakítók is szívükön viselik az előadást. A mindenkori elnyomó hatalmak ellen fel kell vállalni: az élet személyes felelősség. Nem bújhatunk ki alóla. Pedig veszélyes. Pedig halálos. Akkor sem.

És ha valaki azt gondolná, hogy elmarasztaltam a látottakat – nagyot téved. A téma, a szerepek, a színészek garanciát jelentenek a művészvilágban, oda kell figyelni rájuk. Ha félig sikerült volna, akkor is. De itt nem erről van szó. A mindenkori, legégetőbb kérdést veti fel, mutatja be, járja körül szerző, rendező, színész. Ebben a folyamatban a nézőnek együtt kell gondolkodnia a témában, a szerepekben, színészekkel, rendezővel, nézőkkel. Mi itt ülünk a huszonegyedik században, jóval az idézett háború után, a jelen puskaporos helyzeteiben. Átemeljük a látottakat a jelenbe. Megkeressük a kérdéseket és kimondjuk azokat az igeneket, és azokat a nemeket. Ugye?

Cyril Gely forgatókönyvíró, 1968. március 23. -án született Boulogne-Billancourtban, francia állampolgár. A Diplomácia filmadaptációja César-díjban részesült 2014-ben Volker Schlöndorff rendezésében (Az utolsó éjszaka Párizsban).
Szereplők: Dietrich von Choltitz – Sztarenki Pál; Raoul Nordling – Alföldi Róbert; Helmut Mayer – Varga Ádám; Werner Ebernach – Sütő András; Hans Brensdorf – Bárdi Gergő;
Fordító – Tótfalusi Ágnes; Díszlettervező – Enyvvári Péter; Jelmeztervező – Böhm Katalin; Rendező – Sztarenki Pál

(Nászta Katalin)

1. B.Tomos Hajnal:
   2018. november 5. 04:43

   Valóban, nem bújhatunk ki az élet felelőssége alól, mert az még a halálnál is veszedelmesebb lenne. Nagy igazságot mondtál ki, Kati.