Anyám gondozta megvakult apámat,
de ha érezte, hogy eljön az óra,
időt szakított pár infúzióra,
majd tovább főzött, mert étvágya támadt

apámnak, s nekem, így éppen kapóra
jött hogy édesanyám immár nem fáradt,
családgondozó szenvedélye áradt,
s apám csuklóján a beszélő óra

egy gombnyomásra pontos időt mondott;
olykor éjszaka is arra riadtam,
hogy az óra-perc oroszul felcsendül.

Milyen szép idők voltam ezek, holott,
ha éltek egyáltalán, csak miattam,
miattunk tették azt rendületlenül.

Budapest, 2018. XI. 1.