1898. november 4-én született Baróton, Bogdán József mészáros mester és Bede Mária nyolcgyermekes családjának hatodik gyermekeként.
A 8 gyermek közül csak ötöt tudtak felnevelni, hárman meghaltak csecsemő korukban, András, a legügyesebb, a legbátrabb 21 évesen.
Négyen megmaradtak: Dr. Bogdán István ügyvéd, Bogdán Károly mészáros, Bogdán Antal kereskedő, Dr. Bogdán József állatorvos. Iskoláikat a baróti Rom. Kat. Iskolában, Csíksomlyón, a Római Katolikus Főgimnáziumban, és Székelyudvarhelyen, a Római Katolikus Főgimnáziumban végezték. Az 1914-es mozgósítás alkalmával, a fiúk közül, Istvánnak és Károlynak kellett bevonulniuk katonának. Akkor így búcsúztak öccseiktől: „Mi kiharcoljuk a békét nektek. Békében élhetitek le az életeteket.”
1916 júniusában édesapám is bevonult a 2. közös ezredhez. Alig volt 18 éves. 1916 októberétől már az oroszok ellen harcolt, Stanislau, Halics, Kolomea, Tarnopol és Cernovicznál, valamint az olaszok ellen, Asiago, Isonzo, és Piave mellett.
Az olasz fronton történt, hogy egy olyan hegyoldalon, amit beláttak az olaszok, a megfigyelő állás telefonkábelét ellőtték és megszakadt a kapcsolat a a megfigyelők és a híradós század között. A telefonvonal újra kötésére a századparancsnok önkéntes jelentkezőket kért. A nehéz feladatra, egy 4 gyermekes, régi szolgálatos katona jelentkezett, édesapám újoncként vele együtt, segítő kísérőként, vállalta az önkéntes feladatot. A meghibásodott vonalat csak hason csúszva lehetett megközelíteni. Mikor odaértek, az őrmester féltérdre állt, és sikerült is neki a vonal javítása, ám pár pillanat múlva, amikor éppen megfordult, kilőtték, és holtan rogyott össze a telefondrót mellett. Édesapám addig még nem tapasztalta meg, mit is jelent a halál, hogy egyik pillanatról a másikra elhagyja a lélek a testet, s vége szakad itt minden földi feladatnak; nagyon megijedt akkor, és a hegyoldalon, a golyók kereszttüzében futásnak eredt. Nem találták el az olaszok, valamiféle oltalom alatt volt. Ezért a tettéért megkapta a kisezüst vitézségi érmét. 1918. november 27-én hagyta el Barótot, a román megszálló csapatok elől menekülve, akik már Brassóban voltak. A székely tisztek Baróton és Bibarcfalván kezdték meg a toborzást a székely alakulatokba, de fegyvereket nem osztottak. A legközelebbi vasútállomás Ágostonfalva, tiszta román község, itt óvatlanság lett volna fegyvertelenül felülni a vonatra. Marhavagonokkal jutottak Kolozsvárig, ahol szerveződött később a Székely Hadosztály. Édesapám is ebben harcolt Csurna, Tokaj, és Mátészalka mellett, valamint Csucsánál, a páncélvonaton, egészen 1919. augusztus 2–ig.
Egy ideig a tanácsköztársasági vörös csapatokkal közösen harcoltak, de amikor meggyőződtek, hogy a vörösök nem biztosítják a fegyveres ellátást, elálltak a vörös csapatoktól. A Székely Hadosztály egy része megadta magát, fogságba került. Édesapám többedmagával Szegeden jelentkezett, az alakuló magyar hadsereg vezérkaránál, ahol azt a parancsot kapták, hogy szivárogva, az ország déli részén vonuljanak Siófokig, ahol Horthy Miklós hadseregparancsnok vezetésével alakul a magyar honvédség, a nemzeti hadsereg. Apám elmesélte, hogy a bevonuló katonák az egyetemisták sorfala között haladtak Pest utcáin. Az egyetemisták sorfalában akkor megpillantotta a testvérét, Bogdán József állatorvos hallgatót. A két testvér melegen megölelte egymást, aztán ment mindenki a dolgára, végezte tovább a feladatát.
A bevonuló hadsereg, az Üllői úton lévő kaszárnyában kapott szállást, de nyugtuk nem volt. Járőrszolgálatot teljesítettek. A garázdálkodó bőrkabátos Lenin-fiúkat kellett rendre utasítaniuk. Majd később tényleges katonai szolgálatot teljesített a zalai gyalogezrednél, a szombathelyi vadász zászlóaljnál, a karcagi gyalogezrednél és a Magyar Királyi 4-es sz. kerékpáros zászlóaljnál az 1. Századnál.
1921. szeptember 30-án szerelt le, 23 évesen.1924-ben kérte meg édesanyámat, aki akkor a Debiczky-féle gyógyszertárban patikusleány volt. Az 1940-es II. bécsi döntést és az ünnepélyes bevonulást követően, nemsokára megalakították a Székely Határőrséget. A határvadász zászlóalj, melyben, a határ ügyeletét szolgálták: járőrszolgálatuk az Olt mentén és a határ más szakaszain, a határ menti mezőgazdasági területek művelésére átjáró emberek határátlépését ügyelte. A székely határőrség úgy volt szervezve, hogy a felszerelés egy részét (ruházatot, fegyverzetet) bizonyos időre az alakulatok személyi állományának kiosztották, otthon tarthatta a katona mindazt, amit gyakorlatok és hadgyakorlatok idején használtak.
A Szovjetuniónak német származású lakóit, valamint az ukrán nacionalistákat a németek, visszavonulásuk alkalmával, útnak indították Németország felé. Az Erdélyen lóval, szekérrel áthaladó csoportok vonulását, bizonyos fokú élelmezését a Székely Határőrség alakulatai vigyázták, kísérték, pihenőik mellett őrséget álltak, például a Hatod erdővidéki aljában, Hidegkútnál és az uzonkai betérő út környékén. A Székely Határőrségbe 40 évesnél idősebbek és az 1924-25 ben született levente katonák voltak besorolva. A magyar hadvezetés úgy gondolkodott, zzel az alakulattal visszaállítja a régi történelmi székely határvédelmi katonaságot.
Az 1944. március 19-i német megszállás után, nemsokára a Székely Határőrség erdővidéki alakulatait kivezényelték a Kárpátokba, Csobánosba. Itt is határőrszolgálatot teljesítettek és fel voltak készülve a szovjet támadásra.
A front már egész közel járt Románia határához, majd a román kapituláció után, rövid idő alatt a magyar határnál álltak az oroszok. A Székely Határőr alakulat, felvette velük a harcot, de a gyenge fegyverzet miatt nem bírtak a túlerővel, s védekezve vonultak vissza az osztrák határig. Közben a nyilasok hatalomra kerülése után, a Székely Határőr alakulathoz is egy nyilas parancsnokot neveztek ki, aki parancsba adta, hogy maradéktalanul vonuljanak át Ausztrián és ott folytassák a védekezést. Édesapám akkor kijelentette: „Volt hazám, védtük becsülettel, gyenge fegyverzetünkkel is, de most már nincs mit védenünk, elveszett a magyar hazám, és én innen tovább nem megyek.” Mire a nyilas tiszt pisztolyát a fejének szegezte, és kötelezte a távozásra. A bajtársai azon nyomban a nyilasra ugrottak, pisztolyát elvették, s átadták a határon. A székely alakulat ott maradt a határ mentén egy erdős részen úgy, hogy a szovjetek az erdő két oldalán vonultak át Ausztria területére. Egy hétig maradtak ott bántatlanul, teljes felszereléssel, konyhával. Édesapám megkérdezte, ki akar hazamenni Erdővidékre, de mikor közölte, hogy gyalog készül elindulni, csak 36 an jelentkeztek. A kényelemszeretőbbek azt mondták: amíg a lovak és szekerek itt vannak, addig ők nem gyalogolnak, de alighogy kimentek az utcára a szekerekkel, a szovjetek leszerelték őket, s a veszélyeknek erősen kitett vasúttal kellett folytatni az utazást. Ezek a „különutasok” soha nem kerültek haza.
A harminchat gyalogos, édesapám vezetésével, a nagyváradi állomásig úgy jutott el, hogy sehol sem találkoztak orosz vagy román katonákkal. Majd szerencsésen hazaértek Brassóba. Onnan meg Barótra, de akkor, már otthon is egy ideig bujkálniuk kellett a románok elől.
A háborút elvesztették, de az életnek mennie kellett tovább.

1. Dr Ternovszky Ferenc:
   2018. november 10. 15:34

   Nagyapám Dr. Bogdán István ügyvéd.
   A 14-es bevonulásakor már nagy szerelemben volt Tibáld Annával, Nusival, aki a baróti orvos, Dr. Tibáld Miklós egyik lánya volt. T. Miklós volt aki megalapította a baróti kórházat, nevét emléktábla őrzi, ha még megvan. Indulása előtt azt mondta Nusikának, halasszuk el az esküvőt, nem akarok hadiözvegyet hagyni magam után.A fronton súlyosan megsebesült (Isonzónál), de túlélte. A szerelem akkora volt, hogy Nusika Barótról férfi ruhába öltözetten kiutazott az olasz frontra. 21-ben megszületett lányuk B. Anna, majd 26-ban fiúk István, aki később a baróti kórház nőgyógyász főorvosa lett. Marosvásárhely legjobb ügyvédeként tartották számon, élénk társasági életet éltek. A II. világháborúban Sopron környékén esett orosz fogságba, több évet töltött egy észtországi gulágon. Közben mindenüket elvették, a házuk cselédszobája maradt meg, ahová az ablakon keresztül, létrán volt bejárás.Hazaérkezése után néhány nappal a románok vitték el a Duna vidékre néhány évre. Szabadulása után nem működhetett ügyvédként, sőt bármi munkakörben is csak un. félnormában dolgozhatott. Beállt egy jó magyar ember suszterhez és kitanulta a mesterséget. Nem tört meg, haláláig egyenes derékkal élt. Méltósággal viselték a megpróbáltatásokat. Bámulatra méltó volt, hogy mennyire szerették egymást, gyermekeiket és unokáikat. Több nemzedékre szólóan adott példát szeretetből, becsületből, magyarságból.

2. Nászta Katalin:
   2018. november 10. 19:21

   Köszönöm, Bogdán Emese és Dr. Ternovszky Ferenc!