Radnótira hangolva…
1944 novemberében lőtték agyon, erőltetett menetelés közben a munkaszolgálatos költőt
Szőcs Kálmán: Rekviem
S hol vannak ők a többiek
sarat köpő viaszfejek
a vesztes ki megnyerte csatáját
a szellős ég a fák s a máglyák
Radnóti Miklós Max Jakob Bálint György
Majakovazkij Szerb Antal Jeszenyin
Salamon Ernő Lumumba Józsa Béla
Sárközi Karácsony Benő Fekete csillagok
S a többiek a többiek
fehér egeres fellegek
golyóesős tavasz a szellős ég alatt
s a fák s a máglyák
a vesztes ki megnyerte csatáját
Mandics György: Harmadik látomás: Menetoszlop*
In memoriam Radnóti Miklós**
Hát elvetélt ismét ez az ősz:
magzatvize, az eső szakad –
Bevérzett tölgyek. Széna. Bokormeder.
Sátorlap. Csajka. Fojtott szavak.
Háromszögeléspont: lécillúzió.
Futunk verítékingben. Robbanások.
Meddőn morzsolt barázdaima.
varjúraj jajong: sötét halmaz-átok.
Eső. Köd. Hullámokban támad.
„Fedezz!” „Előre!” „Domb-te-tő-o-rom” –
Tüdő építi véres fáját.
Csúcs. Fűkaréjon nyírfa borong.
Tovább. Erdő. Talpig leveles fák.
Árterület. Összeszorult köves dombfalak.
Láb ráng. Lüktet. El a földtől!
Hurcolja bosszúját: az átázó sarat.
Hólyagünnep. Szüntelen. Kegyetlen.
Hasonuló emberösszeg. Széthull, összeáll.
Mélyút vezet. Kökény-nyom. Lapos zaj.
Dombra fel: remény. Dombról le: magány.
Libafelleg. Nyárfák. Gödrök. Meszelt házak.
Maszatos sikongó gyerekek kísérnek.
Félmosoly. Pihenésábránd. – S parancs jön:
„Továbbmenni: Díszlépésben! É-nek !”
Jaj, egy percet, órát! Állni! Ülni! Hullni!
Gyökereim nőnek. Lomb terít ködöt.
De füstje nem rejt el. Hol hát a menekvés?
Klorofillá válni? Fává a fák között?
Világ elé falat rakni? Reménymítoszt?
Higgyem, hogy szélszőkén vársz rám?
Fény- és árnyékvonulásban ülsz egy
Alkony üveg-koporsó tornácán?
Csúszom! Jaj, izmok, irgalmazzatok!
Kiálts rám, Radnóti, hogy ne bukjam térdre!**
„Szeretve lenni oly nagy álom,
hogy érdemes felkelni érte!”
* Menetoszlop. Megjelent a Magyar Elektronikus Könyvtárban, OSZK; románul: Viziunea a treia: Coloana de marș. Ford. Iulia Schiff, 1976. (Archív). Átalakítva: Iulia Schiff /Mandics György, 2017;
**Szeretve lenni oly nagy álom – parafrázis. Vö. Radnóti Miklós, Versek, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1961, 255. A vers címéből töröltem a csupán cenzúrának szánt 1943-at. Itt az 1943 a szerző születési dátuma volt, s nem Radnóti végső útja idézése, amely 1944-ben történt! A szerző erőltetettmenet-élménye valójában 1966 szeptemberéből–októberéből származik.
Pusztai Péter rajza