Beszélgetés Nagy Gyöngyvér fotográfussal

November 15-én, pénteken mutatják be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csík­szeredai kari könyvtárában Nagy Gyöngyvér csíkszeredai fényképész Mezei József élet­műve című albumát, amely a Virtuális Nagybánya Egyesület kiadásában jelent meg. Az esemény előestéjén a csík­szeredai Hargita Népe napilap interjút közölt a szerzővel, amelyből megtudhatjuk e nem mindennapi mű keletkezéstörténetét. Az interjú készítője, Daczó Katalin mindenek előtt arra várt választ, hogy mi motiválta a szerzőt, hogy egy nehezen felderíthető művészsorsot válasszon kutatása tárgyául? Mint kiderült: Nagy Gyöngyvért családi vonatkozások kötik Mezei személyéhez.

– Egy Mezei József-verseskötet és az abban található, a testvérének, az én ükanyámnak szóló dedikáció késztetett a kutatásra, ugyanis az egyik verssorból rájöttem, hogy Mezei József festőművész (is) volt. Előzőleg költőként semmi információt sem találtam róla, de Mezeiről, a festőről már nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Például 1846-ban Szatmáron megfestette Petőfit, a portré a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnokának gyűjteményében található, jelenleg pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállításán szerepel. Az 1848–49-es szabadságharc idején az erdélyi hadjáratban tüzértisztként harcolt, a szabadságharcról írt visszaemlékezéseiben több, Bemhez és Petőfihez kötődő történetet is leírt… Fényképészként könyvekben említik, sőt az „akadémiai mesterek” közé sorolják, viszont a szakemberek manapság nem tudnak általa készített fényképekről. Három fényképét őrzi a Magyar Nemzeti Múzeum Fotótörténeti tára, a többit különböző gyűjteményekben sikerült felkutatnom… A felesége leszármazottainál is találtam két fényképet, egyet pedig Nagybányán, amelyen a bányaváros főtere látható. Érdekesség, hogy Orbán Balázsnak is munkatársa volt – ez derül ki A Székelyföld leírása első három kötetének címlapjából, és az alábbi dedikációból: „Mezei József munkatársamnak és barátomnak, szeretettel, Orbán Balázs.”
Nagy Gyöngyvér kitartó kutatómunkája nyomán annyi információ került elő a Kislétán született művész-fotográfusról, hogy ezekre alapozva 2016-ban a szülőfalu emlékművet avatott neves szülöttje tiszteletére, „amelynek egyik oldalán Mezei Józsefnek, másik oldalán a 23 helybéli szabadságharcosnak állítottak emléket. Azóta a március 15-i koszorúzások itt zajlanak” – mondotta a könyv szerzője, aki 2014 tavaszán látott neki a kutatásnak, de nem dolgozott folyamatosan. Sőt, 2015-ben, az általa addig összegyűjtött anyagot, felkérésére, Muhi Sándor művészettörténész kismonográfiába rendezte, amely napvilágot is látott a Pallas-Akadémia kiadó gondozásában.
– Akkor úgy gondoltam, hogy ezzel az én szerepem le is zárult… Csakhogy egyre-másra újabb és újabb érdekes adatok, alkotásai, fényképei bukkantak fel, és rájöttem, hogy mégis folytatnom kell. Így végül összesen három évig tartott az én munkám. Két alkalommal kutattam Budapesten, rengeteg levelezés során is kaptam anyagot, és az interneten is nagyon sok adatot gyűjtöttem – közölte az interjúban az újabb Mezei-könyv csíkszeredai szerzője. Könyvét az alábbi gondolatokkal mutatta be az olvasóknak:
– Külön fejezetet szenteltem Mezei fiatalkorának, a Petőfivel való barátságának, és ez a fejezet egyben a szabadságharcot tüzértisztként végigharcoló Mezei Józsefet is bemutatja. Külön foglalkozom festészetével, egy másik részben pedig Orbán Balázzsal való barátságával és fényképész tevékenységével. Mivel Mezei József 40 éves korára megvakult, ezt a korszakát külön fejezetben tárgyalom. Nehéz anyagi körülményein, a Fővárosi lapok címlapján havi rendszerességgel megjelent versei hatására az olvasók is próbáltak segíteni. Verseskötetének előjegyzésére 2400 előfizető jelentkezett, így kötete 1870-ben három kiadást ért meg. Érdekességként megjegyzem, hogy Erzsébet királyné és Ferenc József császár a koronázásuk alkalmából jótékony célokra fordított adományából is 100 forint segélyben részesült. A kötetben válogatást is közlök verseiből. A hazafias és szerelmes versei mellett kettő az édesanyjáról, az én szépanyámról szól, ezek számomra nagyon meghatók. Ebben a fejezetben olvashatják szabadságharcos visszaemlékezéseit is. Ugyanakkor egybegyűjtöttem a róla szóló dokumentumokat, sajtóban megjelent írásokat az 1900-as évek elejéig.
Nagy Gyöngyvér szerint Mezei József szokatlanul nagy munkabírású és szorgalmas alkotó ember volt. „Előbb mérnökként, majd képzőművészként, illetve fényképészként kereste kenyerét. A kitartását és vállalkozókészségét igazolja, hogy másfél évtizedes festői korszakából több mint száz művet sikerült felleltároznom. Sokoldalú művész volt, egyházi festményeket, portrékat, csendéletet, tájképeket festett… Szomorú sors jutott osztályrészéül, hiszen 38 éves korában, alig 7 évesen meghalt egyetlen gyermeke, majd két év múlva megvakult, de a csapásokat méltósággal viselte, nem szűnt meg alkotni. Az utolsó egyházi alkotását, a nagybányai katolikus templom gyönyörű főoltárképét már félvakon festette…”

A riporter kérdésére, hogy lehetnek-e még valahol rejtőzködő Mezei-alkotások, a szerző bizakodva válaszolt: – Úgy vélem, csak nagyon kis részét találtam meg. De így is sok esetben, szinte csodálatos módon bukkant fel egy-egy alkotása vagy vele kapcsolatos információ, dokumentum. Úgy gondolom, hogy kárpótlás ez a könyv egy hányatott és tragikus sorsú művésznek… Felfigyeltek Mezei Józsefre a fotótörténészek is, ha arra gondolunk, hogy néhány éve még a Nemzeti Galéria művészettörténésze azt állította, hogy egyetlen fénykép sem köthető Mezei Józsefhez, mára pedig már gratulált az általam talált fényképekhez. Ezután a művészettörténészek mellett a magyar fotótörténet is mindenképpen számon tartja Mezei Józsefet, és ez nagy elégtételt jelent számomra.

Forrás: Hargita Népe 2018. nov. 14.