Két kolozsvári értelmiségi – egy magyar és egy román – beszélgetését olvastam nemrég egy bukaresti lapban. Érdekes módon – sok mindenben egyetértettek. Sőt, egymás barátságát és segítségét keresték a mai világban, a százéves évforduló közeledtével. Ajánlanám ezt másoknak is.
A gond, amelyik mindkettőjüket egyformán foglalkoztatja, hogy olyan időket élünk, amelyek a fasizmus kezdetére emlékeztetnek. Igen, jól hallották. A mai helyzet itt, Romániában – és még más kelet- és közép-európai országokban is – a fasiszta diktatúra előestéjét juttatja eszébe a két értelmiséginek: a magyarnak és a románnak. Mert Hitler is, ugye, demokratikus választások útján került hatalomra. Először 35 százalékot kapott; majd pedig miután kormányra jutva bevezette a referendum-politikát, vagyis a népuralom hamis illúzióját, és vele együtt a szabadságjogok megvonását – lám, lám, összeillik a kettő! – abszolút többségre tett szert, és természetes úton, demokratikusan beköszöntött a diktatúra, emlékeztet rá a két értelmiségi.
Hát, ilyesmit láthatunk itthon is, mostanában. A kormánypárt demokratikus úton, szavazással abszolút többségre tett szert, és a kormánypárt vezére magához ragadott minden hatalmat: ő a Képviselőház elnöke; ő a tulajdonképpeni miniszterelnök – mert bábokat ültetett ebbe a pozícióba, akiknek szó szerint teljesíteniük kellett – és kell! – az ő parancsait, különben elcsapja őket – ez történt vagy kettővel is közülük. A mostani miniszterelnök pedig egy vidéki hölgy, aki nem lenne képes valamit is csinálni a pártvezér utasításai nélkül. És a pártvezér úr uralma naponta terjeszkedik. Összehívta például a főváros kerületeinek polgármestereit – a főpolgármester asszony tudta és jelenléte nélkül. Rá nem volt szüksége… Ez sem valami demokratikus eljárás. Persze, érthető. Mert a főpolgármester asszony képes ellentmondani a pártvezérnek; és meg is tette azt néhányszor. Tehát demokratikusan mellőzni kell őt…
Hogy a pártvezér miért teheti mindezt? Mert a lakosság gondokkal küzd és erős kezet kíván – valójában egy diktátort, aki megoldja majd a gondjait. Nagyobb fizetéseket ad – amit meg is ígért; kórházakat épít, iskolákat tataroz stb. Sőt, törvénybe iktatták egy autosztráda építését is – az nem volt nehéz dolog. Hogy építeni is fogják? – hadd, ne kételkedjünk… Mindez elég ahhoz, hogy a szűklátókörű többség tapsolja, tömjénezze, diktátori hatalmat adományozzon a pártvezérnek. Boldogan hagyja, hogy becsapják.
Csupán az értelmiség firtatja azt, közüle is csak néhányan, hogy mi lesz velünk? Ez a gond, mint láthatjuk, közel hozott egymáshoz egy magyar és egy román értelmiségit. Ami azért mégiscsak valami. Persze, nem kell túlzásba esni. Mert mint a beszélgetés során kiemelték: miközben multikulturalizmusról, román—magyar barátságról, toleranciáról értekeznek, több értelmiségi is antiszemita, a választáskor pedig bigott és kulturálatlan idiotákra szavaz. Igen, így mondták, ezt a szót használták – nem én találtam ki. Példaként hozva fel egy nagyrabecsült román egyetemi tanárt, aki azt nyilatkozta, hogy a zsidók voltak a hibások azért, hogy a kommunista hatalom uralomra jutott szép hazánkban. És nem az egykori szavazók naívságának, meg a szovjet hadsereg jelenlétének köszönhető például – tennénk hozzá.
Nehogy úgy járjunk most is, mint akkor. Igaz, most a szovjet hadsereg hiányzik a képből. De a szavazók többsége mit sem változott.

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió, magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2018. november 14.