Most, hogy már
éjszakáim kertjében lépked
puhán az idei tél,
rádtalálok egy rég-felejtett versben,
tejfogó szerelmünk egyik
vasárnap délelőttjében,
amint lenge fehéringesen
kuporogsz törökülésben
tegnapi szívem sarjadó táján,
és mosolyogsz szőkén, kisfiúsan,
(akkor még semmiről sem tudtál).

Most, hogy olvasom
rég-felejtett versem,
itt vagy újból
a bóbiskoló fényben
és látom ezen
a vacogó vasárnapon
szemed a tágra nyílt égen,
amint percre bepillant
fagyott ablakomon.