(A Leveleskönyvből)

Amikor indulsz,
folyton kisiklik kezedből
búcsú, borotva, útlevél,
az ing, az ég.
Nahát akkor, most, ugyebár
minden végleg eldől.
Szóval mindörökre.
Vagyis találkozunk-e még.
Ezek a túlkorai szavak.
Fogmosás, idegeskedés.
Állandóan késő vonatok,
repülőgépek.
Elintézetlen párbajok,
a fiúk, az asszonyok, és
egy gyerek,
ki ádázul nyomodba léphet.
A partir c’est mourir un peu
pörölycsapása
valami dögnagy vaslemezen,
mint egy istenhozzánk.
És sehol senki
e büdös életben, hogy lássa:
úgy viszünk el valamit, mintha
mindent visszahoznánk.
Egyre nehezebb,
dühítőbb, megfoghatatlanabb.
Mindjárt elbőgöd magad,
haragtól, szerelemtől.
Azt hitted: acél
– s most minden mint a hab.
Maradnál. S indulsz.
S lassan kisiklik kezedből.

2001. június 16.

Forrás: Válogatott versek. Székely Könyvtár, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2013