Míg a fáknak megvolt a lombjuk, nehéz volt észrevenni. Egyéb fák között, és váratlanul a léleknek: ki gondolná, hogy a tóhoz lépésnyire közel egy almafácska létezik?!
Létezik: él, gyümölcsözik.
A fajtáját nem tudom megmondani, csak a színéről és a nagyságáról számolhatok be: rózsaszín-vörös és az átlagnál nagyobb. Egyáltalán nem vadalmafa.
Mert vadalmafa is él a Mälar-sétány közelében, de ez véletlen kerülhetett ide, egy madár a csőrében hozta, majd elpotyogtatta a magját, például.
Van egy másik nem-vadalmafa a közelben, az lenne az ”anyukája”? Arról mindenesetre leverik a termését, van, aki bottal indul a sétájára – szegények, akik az üzletből nem tudják megvenni a kiló almát…
Mindenesetre ide nem állnak be, van legalább méternyi szintkülönbség a sétány meg a fa törzse között, vagyis nem merészkednek oda. Vagy nem látják meg?
Esetleg mindenki a kacsáknak szánja? Hagyja? A fa közelében lubickolnak a vadkacsák, a sás közé behúzódva. Szóval ha jön a fagy, megreped az alma, akkor õk is hozzájutnak, addig csak nézik.
Szóval előbb megláttuk az almákat a fán, gondosan elbújtak a levelek közé, azután kezdett hullani a fa levele, már kilátszott a termés, azután lehullott teljesen a levélzet, most meg, mára virradólag fagy lehetett a tóparton, mert az almák a földön, legalábbis a fele termés.