Most ne is kérdezz semmit, csak figyelj, nem, figyelned sem kell, igazából semmit sem kell tenned, de én el akarom mondani neked, hogy szörnyen rossz ez így, és nem is az egyedüllét fáj, nem fáj, hogy mindegy vagyok mindenkinek, mert kit is érdekel, ha én itt, pont itt rosszul leszek, még a nagyisten sem tudja, mi lett velem, vagy nem is az a rosszullét, tudod, hazafelé jövet olyan összevissza gondolatok foglalkoztattak, öngyilkosnak kellene lennem itt és most, és akkor tényleg nem fájna már semmi, aztán az az alak a túlsó oldalon, igen, láttam arcán a kiegyensúlyozott boldogságot, és én nem is irigységet éreztem, de szörnyen rossz, nem érdekel senkit, ha fáj, hogy tényleg én vagyok csak a hibás, hogy tényleg nem is lehet megérteni engem, ez nem igaz, nem igaz, lehet, hogy túlérzékeny vagyok, és most hagyjatok engem, de kérdezem, milyen világ ez, ahol sírni sem szabad, ahol gondolkodni, döntést hozni sem lehet, aki ezt csinálja, az kegyetlen, vagy talán én nem török be könnyen, mert megverhet, megalázhat, gyűlölhet, amikor csak akar, nekem mindig meg kell felelnem az elvárásoknak, különben rossz vagyok és hülye, de én nem akarok, csak gondolkodni, csak szabadnak lenni, csak valakinek lenni, de tudod, milyen kényelmetlen, ha érzem, telik az idő, és nincs kész az ebéd, most aztán lesz cirkusz, vagy épp ég a villany a szobában, mire hazajövök, pedig siettem, és folyton idegeskedtem, itthon van-e, szóval, belépek, és úgy néz rám, hogy rögtön bűntudatot kell éreznem, és ez kihat egyébre is, például nem mernek kedves barátaim belépni hozzám, engem féltenek, de hát jó lenne elbeszélgetni velük, na látod, sokat beszélek, és rám fog ismerni az egész város, pletykások az emberek, irigyek, ha jól megy, persze, akinek nem, azt röhögik, hát így vagyok ezzel én is, kimegyek az utcára, tényleg nem tudom, velem van a baj, de úgy érzem, mindenki átnéz rajtam, még a pap is, mert nálunk szokott az a nagy csetepaté lenni, sokszor nem bírom, és kiabálnom kell, ilyenkor összetörik valami a házban, nem én, ő szokott törni, de ez sem érdekel, tudom, te megbízható vagy, és nem írod ki a nevem, ezt képtelenség így végig élni, ez maga az őrület, még el sem mosogattam, biztos itthon lesz nemsokára, és azt fogja gondolni, hogy egész nap tekeregtem, pedig sose mernék, ő bezzeg elmehet, nem kéri soha számon senki az idejét, még az sem tetszik neki, ha mosolygok, ez szerinte azért van, mert szeretőt tartok, ez persze nem igaz, mert már elegem van mindenből, nekem nem kell szerető, mert már elegem van mindenből, én csak egy kis szabadságra vágynék, és ez alatt azt tennék, ami épp tetszik nekem, azt persze nem tehetem, folyton gondolkodnom kell, hogy mit főzzek holnap, miből veszem meg a kenyeret, őt nem érdeklik az ilyen dolgok, csak szivarra legyen, italra, a pontos étel, és persze, a tiszta ruha, de a mosópor, azt bezzeg nem tudja, mennyibe kerül, sokszor álmos, fáradt vagyok, lefeküdnék, de megkérdezi ő, hogy most mi bajod van, hát semmi, felelem én, akkor miért vagy ágyban, és én felkelek, vagy inkább le se fekszem, már iszonyodom, hogy megnézi a pénzt, hová tetted, üvölti, én megmondanám, de nincs mit szólnom, mert újból össze fog törni valamit, pedig vettem kenyeret és olajat, hát egy csepp se volt, hogy lehet olaj nélkül főzni, igaz, magamnak vettem egy szép lakkot is, már régóta vágyom rá, s az utolsó volt a boltban, már meg is bántam, ahogy kikértem, igaz, jól eldugtam itthon, de nincs meg a pénz, és kitudódik majd, ó, bár ne vettem volna meg, most úgy szorít a torkom, és félek tőle rettenetesen, na, végre nem nézett a pénz után, leült és felszolgálom a vacsorát, megugrom magam, mert a késsel az asztalra csap, ez milyen vacsora, üvölti, ő már csak ritkán beszél szépen, csendesen, hát olyankor nem is beszélünk, hanem hallgatunk órákat, napokat, ez így nem megy, mindig hosszú az együttlét, utálom ezeket a napokat, és én nem tudom, velem van-e a baj, de hirtelen sírnom kell, s akkor elrejtőzöm, különben rám ordít, most ki bántott, miért bőgsz, hát nem tudok mit mondani, de torkomba fagy a szó, de újból kell mindent kezdeni, nem fájhat semmi, csak túlérzékeny vagyok, jaj, ott felejtettem a vasalni valót, mindjárt kihordja a szennyesbe, ha itthon lesz, nem szabadott volna elfelejtenem, elég volt a múltkori feledékenységem, elfelejtettem szivart venni neki, s betörte az ablakot a késsel, még jó, hogy nem engem talált el, de megtelt a kinyújtott tészta üvegszilánkkal, úgy sajnáltam, el kellett dobnom, ünnepekre készültünk, s drága volt minden, én sírni kezdtem, nem tudom, miért sírok annyit, biztos, velem van a baj, egyszer el akartam hagyni, akkor eltörte az ujjam, és sok ilyen volt, de most már tényleg mosogatnom kell, mert rögtön itthon lesz, és ne találjon itt téged, még megkérdezné, miért rendeltelek ide, tudod, nem is az fáj, hogy megkérdezi, az fáj, hogy egyedül vagyok, ezt sokan nem értik, biztosan te se, hogy lehetnék egyedül, csak hogy úgy tesz, mintha szeretne, de végül is nem számíthatok rá, amikor beteg voltam, ő csak itta a forró teát, nekem nem adott, pedig fájt a fejem, de nem is az a tea, másnap felkeltem már, sírnom kellett, biztosan velem van a baj, szerettem volna egy jót sétálni, amikor a hideg télbe egyszerre tizenöt fokos tavasz költözött, én nem mertem szólni erről, mert nem tetszett volna, hogy sétálni akarok, ó tudom, nem érted, mi ez, sőt nevetséges lehetek, mások persze nem tudják, mennyire fájdalmas dolog, titokban ábrándozom, szégyen ez felnőtt létemre, de egye fene, lehet csúnya, kövér, szép, sovány, fiatal, öreg, csak elmondhatnám, csak megértene, dehogy, ne érts félre, nem kell szerető, épp elegem van, jaj, nehogy elolvassa az újságot, mert rám fog ismerni, akkor aztán el is kerget, s nekem nincs hová mennem, igaz, ő újságot se olvas, őt a filmek érdeklik, úgy utálom azokat a hülye filmeket, de mindig kell néznem, mert ha elhúzódok olvasni, megkérdezi, most mi bajod van, minek kell olvasni, megint mi nem tetszik, s hogy újabb veszekedés ne legyen, nem is olvasok, tudod, úgyis övé az utolsó szó, mert én félek tőle, összetör valamit a házban, ettől megijedek, és már nem merek szólni semmit, különben engem is megver, nem, a válásról szó sem eshet, akkor megrészegedik, s azt kérdezi, mi nem tetszik, mi a rossz nyavalya nem tetszik, a pénzem leadom, azt csinálsz, amit akarsz, jaj, tényleg most jönnie kell, már nem lesz időm a sepregetéshez, különben tegnap szedtem fel a szőnyegeket, de ő rögtön észreveszi, ha elmulasztottam, és megkérdezi, hogy mi a fenét tudtam egész délután csinálni, a múltkor is azt mondta, az ebéd egy fél óra alatt kész van, pedig disznócsontra főztem a tárkonyos pityóka levest, hát tudod, hogy fövés kell a csontnak, de nem is ez a baj, bár ne szóltam volna, úgy sajnálom a jénai tálamat, hát nem tört el, de megrepedt, jaj, most jut eszembe, hogy nem vettem zöldséget, s ő holnapra zöldséglevest rendelt, s kenyerünk sincs, de hát nem kaptam a boltban, na, most aztán irtón fel lesz háborodva, látod, már most is sírnom kell, biztosan velem van a baj, na, kicsit nyugodtabb vagyok, mert mosogattam, kösz, hogy megvártál, nincs is mit mondanom, őt mindenki elég rendesnek tartja, de a szemetet se vittem le, már tegnap bosszankodott, hogy még mindig ott van a szemét, egyszerűen kiment a fejemből, tudod, valósággal rettegek tőle, és összerezzenek, ha hallom az ajtó nyitódását, nincs is miért félnem tulajdonképp, mondom, biztos velem van a baj…