Az izraeli zsidók, hogy pontosabban fogalmazzak. Nem odavalósi (hanem főként észak-amerikai) zsidók szemével, személyes helyi tapasztalatok alapján,. Az alábbiakat Sam Sokol amerikai zsidó újságíró jegyzetéből vettem, a Zsidó Távirati Iroda (JTA) anyaga alapján.

Bunkók, modortalanok, nyersek, erőszakosak. De ez csak summázat… A részletesebb kifejtésben ennél jóval több ’finomság’ akad.

’Nemrégiben beálltam egy sorba egy bankautomata előtt, lassan araszoltunk előre, negyedóra alatt értem az ATM-hez, éppen be akartam dugni a kártyámat, mikor elém ugrott egy ’helyi lakos’ – félretolt, és ő akart dugni, mondván; ő a soros. Én meg azzal válaszoltam, hogy nem láttam őt előttem, ezzel szemben láttam, hogy ott smúzolt barátaival oldalt. Ő azt állította, hogy az utolsónak (aki előttem állt) megmondta, hogy az az ő helye, s azért állt félre beszélgetni, hogy ne zavarja a sort. Ha azt sornak lehet nevezni. Fegyelmezetlen ismeretlenek lézengenek ide-oda, állandóan kérdezgetve, ki után álltak be eredetileg. A fegyelmezett sorállás Izraelben ismeretlen, azt valamilyen külföldi trükknek tartják, amit európaiak és észak-amerikaiak próbálnak rájuk erőltetni. És ezt őszintén hiszik is.’ – írja bevezetésnek a helyszínről tudósító Sokol.
Vagyis: mindent a helyi mértékkel szabad csak mérni. Minden országban kialakul egy helyi kultúra – és azt – tetszik, avagy nem – tiszteletben kell tartani…A sort is. Vagy a jegyvételt: az újságíró sokszor látta, hogy egyesek sandán nézték a sofőrnél jegyet váltó utasokat, az nekik szemmel láthatóan eszükbe sem jutott. Az viszont igen, hogy vadidegeneket megszólítsanak a buszon, az utcán, és megkérdezzék őket, miért alijáztak (vándoroltak be) Izraelbe, hány gyerekük van és mennyit keresnek. Azt is megfigyelte, hogy az izraeli utakon az index nem az irányváltás jele, hanem a gyengeségé – egy ’bennszülött’ sosem él vele…
A nagy cégek ’használati utasítást’ adnak a helyi lakosokhoz azoknak a dolgozóiknak, akik abban a környezetben tevékenykednek. Figyelmeztetik európai (amerikai, egyéb) munkatársaikat: az izraeliek állandóan belevágnak a másik szavába, mindig hangoskodnak beszélgetés közben, ráadásul belebeszélnek (beleköpködnek) a partner arcába; szinte mindig elkésnek a megbeszélt találkozóról, finoman kifejezve ’lazán’ öltözködnek, szavaikat egyáltalán nem válogatják meg, de nem finomkodnak szakadatlan taglejtéseikben sem. Bár nyelvezetük durva és viselkedésük sokszor bántó, a fizikai erőszaktól ódzkodnak. Vitázni nagyon szeretnek (és a vitában igyekeznek mindig győzni), de nem bántják – pl. nem fogdossák, nem lökdösik a partnerüket. A ’nyomakodásuk’ miatt viszont szinte alig hagynak teret (personal space-t) a beszélgetőtársaknak, s ha azok (önkéntelenül) hátrébb lépnek, követik őket. Az izraeli zsidók inkább tanítani akarnak, semmint tanulni bárkitől; inkább beszélni szeretnek, semmint hallgatni; mindenkit kioktatnak, ahelyett, hogy meghallgatnák; tanácsok vagy javaslatok helyett kinyilatkoztatnak és prédikálnak. Azonnal védekezésbe (sündisznó-állásba) vonulnak: minden eltérő véleményben személyük, nemzetük, államuk elleni támadást sejtenek. Mint (viszonylag) frissen született nemzet, nyerseségüket és modortalanságukat, rögeszméiket és félelmeiket elsősorban az évszázados viselkedési hagyományok hiányával magyarázzák. Ezért általában meg is bocsátják maguknak az ilyen ’anomáliákat’. Csöppet sem fényezik magukat – az izraeliekben igen ’fejlett’ az önkritikai érzék – és a humorérzék is: számtalan viccben nevetik ki negatív tulajdonságaikat. A maguk nagyságát, nemzeti büszkeségüket állandóan hangoztató, gerendahibáikat a maguk szemében sosem észlelő, mindenki mást becsmérelő intoleráns népek szinte sosem néznek tükörbe, különösen nem görbébe… És mindig hamar eljutnak mások lenézésének és megalázásának übermenschi szakaszába.
Amúgy az izraeliek általában szeretetre méltóak: igyekeznek az ismeretlennek segíteni (akkor is, ha nem hord sábeszi fejfedőt); megpróbálnak közel kerülni hozzá: pl. azonnal mesélnek családjukról, különösen a gyerekeikről; általában – köntörfalazás nélkül, egyenesen – megmondják, amit akarnak, és ezt várják el a másiktól is. Kerülik a megkülönböztetést; az általános tegezést sem a bőrszín, sem a kor, sem a látható rangkülönbség (pl. az újoncok is letegezik a tiszteket a bevezető kiképzés után) – nem lényeges. Mindenbe beleütik az orrukat, tolakodóan – de sosem sértően – kíváncsiskodnak akár intim dolgok iránt is…
Izrael sok szempontból ’közel-keleti’, sok szempontból ’amerikai’, de tulajdonképpen nagyon öntörvényű társadalom. Ez a társadalom igen kevert; szokásaiban, hagyományaiban nagyon eltérő; még nyelvében is poliglot. Milyen is lehetne: Európából, az amerikai kontinensről, Észak-Afrikából és Etiópiából, az arab országokból és a (volt) Szovjetunióból, de még Ázsiából, Indiából is alijáztak az Erecbe (az Országba; ’Erec Jiszráel’ az állam köznapi megnevezése). A legtöbb ’echte’ izraelit (a már ott született ’szabrékat’) az újabbak, a ’mások’ igazából kicsit zavarják (ha nem is faji alapon), még ha nemzettársaknak számítanak is. Mert más a ’privát szférájuk’. Amíg – néhány nemzedék után – ők is ugyanolyan izraeliekké nem ’szocializálódnak’, mint a többség….

Szemlézte: Szentgyörgyi N. József

Az írás, sok más érdekes közleménnyel együtt, megtalálható a Periszkóp portálon is