A köszöntés

Minden emberi szokás és ilme között a kölcsönös köszönet, melly bizonyos meghatározott módorban történik, a legrégibb és közönségesb. Egy népet sem tud a hajdan- és jelenkor felmutatni, mellynek szokásos köszöntése ne lett volna. A mi az embernél általános, annak alapja az emberi természet nemességében rejlik. Ugy az üdvözlés is a tiszta emberi vagy a mi mindegy az emberben lakozó isteninek terménye. Gondolni lehetne itt is, a mit Plátó általában a nyelvekről mond, hogy azt az emberek közé valami felsőbb lény hozta le. Mert, nincs-e bizonyos csodásan közönséges és hallgatva megegyező a népek közt divatozó és köszöntési módorukkal összhangzó? Nem Isten szava-e itt a nép szava? – Az üdvözlés első mosolya volt az emberiségnek bölcsőjében, és minthogy az, az emberi gyermekség tiszta forrásából eredett, a késő utódokra is üdvösnek látszik lenni.

A köszöntés származtában hasonló volt az italáldozathoz, mellyet ember az embernek, legkellemesb teremtményében, repdeső lehelletének nyujtott – bokolat és elismerése volt az az emberben honoló isteninek is, emberileg szemlélve, egyszersmind ott vendégszeretetnek volt jele, mellyet az egyik földi vándor a másiknak ajánlt.

Azért adtak a régiek a köszöntésnek olly nagy becset, mint Euripidben Égéus Médéának mondja, miután görögös módorban köszöntéssel üdvözli: „Szép szavat nem adhat barát a barátnak!” – A héber naplók ezen szétzilált képei a szentföld minden fönsége és szépségének, azon rendelvényt adjak, hogy éjjente senkit előbb köszönteni nem kell, mig nem bizonyos felőle, hogy a szembejövő ember-e vagy gonosz szellem; mert az által az üdvözlés megszentségtelenittetik. – Nem volt-e a keresztényeknél is egyházi büntetés, hogy senki a számüzöttet köszönteni ne merje?

És valójában egy köszöntés, ha nem mint közönségesen szokott lenni az ajkak garádján röppen el, de a sziv belsőjéből mondatik, bir valami felüditő hatással. Különösen érezhető az, midőn falun korán reggel szétjárkál az ember és a paraszt erőteljes s barátságos köszöntése elébe hangzik; vagy pedig a csendes éjjel egyedül utzaik az ember és a mezőn találkozva a köszöntés hangja mondja, hogy a találkozóval biztosan folytathatni utunkat. Az olly legjobban a gyalogló tudja megbecsülni.

Mint minden népnek megvan a maga pénze, ugy mindegyiknek megvan a maga köszöntési módora is. Ha az üdvözlésben közönségesen emberi mutatkozik, ugy a köszöntés különbféle módorából a nemzetiesség tünik ki, melly az égöv, életmód, valamelly népnek a sajátságos erkölcsi és anyagi miveltségén alapul. Minden népnél a köszöntés mint folyópénz áll tekintetben. Mindenki megösmeri azt, érti és tudja becsét s egyik módort kicseréli a másikkal. Azért hát a nemzet jelleme egyik terményének kell lennie és annak meg kell, hogy feleljen.

A keletieknél béke vagy nyugalom a köszöntés jele (a Hebereknél volt Salom! az Arabsoknál Szalam!) igy: béke veled! a köszöntés; veled légyen a béke! visszaköszöntés. – És ez épen azt fejezi ki, a mit a keleti legfőbb jólétnek tart, s egyszersmind nemzeti jellemének egyik alapvonása. A béke és nyugalom szavával a jólét és boldogság minden nemét jellemzi. Midőn a szent könyvekben a héber valamelly népnek vagy királynak szerencsés helyzetét akarja vázolni, akkor igy fejezi ki magát: Jehova nyugalmat adott nekie. Mikor a proféták valamelly uj arany korszaknak reméllett boldog idejét ábrázolják, akkor nyugalom köz és békésen együtt laknak és legelnek a tigrisek és bárányok, az oroszlányok és barmok, a csecsemők és kigyók. (Jes. II.) Az erényesnek Elifás mondása ként Hiobnál „frigye van kövekkel a mezőn;” a vad állatok a pusztákon nyugodtan járdalnak mellette, és béke honol gunyhójában. Zavartalan pihen a pálmák árnyékában, a hüs patak partjain és a napot nyugalom és béke közt boldogul eltölteni, a keletinek legfőbb élvezete s minden boldogság képe. Ha egy Niebuhr, Denon stb. nem mondta is volna vázlataiban, mégis megtanulhattuk volna a keletiektől kölcsönzött diván, pamlag kerevettek által. És magoknak a keletieknek turbánja nem bizonyos neme-e párnáknak és bőruhájok nem neme-e az ágytakaróknak? Azért okuk is van reá, a nyugalmat szeretni. Meleg égaljuk minden keményebb munkára és fárasztóbb mozgásra képtelenné teszi, és ha szunnyadó szenvedélyök felébred, akkor áradat tör ki medréből, melly saját partját és közötte mindent szétrombolással fenyeget. Azért nincsen is a keletinek kedvesebb szava, mint „béke és nyugalom!” És azzal üdvözli is egymást.

A görögök köszöntése csaknem ellenkezője a keletieknek, mint szintén a hellenek nemzeti jelleme is több tekintetben a keletinek épp ellenében áll. Az örök alapon nyugvó, égfelé emelkedő loborjuk ez utolsóknak, temérdek és bámulást gerjesztő imoláik rejtélyes sajátságaikkal, a sziklák közé vágott sírcsarnokjaik, nyugvó Sphinx és Cherubjaik a határtalan és fönségesnek rendkivüli eszményére mutatnak, csendes magába-térést és önszemlét ábrázolnak. A keletieknél a jellem alapja négyszöghez hasonló a görögöknél ellenben tekeidomhoz. A görög folytonos mozgás, magából kifelé törő, mindig munkás, mindig alkotó. Azért köszöntése is cselekvést vagy tevést és alkotást jellemez és pedig: Jól és szépen cselekedni! (Eu praittein) és azután, a mi az elsőnek mintegy következménye: (Caire). – Mit csinálsz, müködöl? az üdvözlő kérdés.

A latán vagy romai ellenben kivánatában vale és salve, az az légy erős és egészséges, és a kérdésben quomodo vales, azaz hogy vagy! vagy miképen van egészséged? és az ave-ban (főkép, ha az a hasonhangzatu szótól származik, melly mindennel birást jelent) nem kevésbé népének szelleme van meg. Mert a nép nem a munka, müvészet és vidor kedély, hanem a hatalom, szigor és erő által emelkedett fel. Maga az erény – virtus szó is nálok eredeti emberséget, férfias erőt jelent, midőn a görögöknél ellenkezőleg öszhangzást – harmonia – teszen.

Az uj idő népei között hasonló észleleteknek adhatnk helyet. Méltányos leend legelőször is minmagunkat szemügyre venni és igy magyarosan magunkra vígadni. Nálunk magyaroknál tulajdonkép csak a köszöntés módoraiból kiindulva igen bajos, sőt lehetetlen saját nemzeti jellemünkre következéseket vonni. Multunkra nézve keleti népek lévén, Europába jövetelünk alkalmával hihetőleg nyelvünkben is megvoltak mindazon sajátságos köszöntési alakok, mellyekkel a keletiek jelenleg is élnek, de azok a keresztény vallás felvétele és egészen europaiakká lételünk által részint kivesztek, részint pedig tetemesen módosultak. Annyi bizonyos, hogy a népajakán itt-ott most is hallatni e köszöntési szózatot: Béke veled! mi nem kevésbé árulja el keleties hajlamunkat, a nyugalom és kényelem szeretetét. Egyébiránt többi, nevezetesen: Isten áldja! Isten vele! áldja Isten!-ből következtetve, egykoron igen vallásos népek lehettünk – mit különben a magyar huszár és alföldi betyár káromkodásai szerint épen nem gyaníthatni – mert az Isten neve és eszméje köszöntéseinkben igen gyakran előfordul. Az erény elnevezése ámbár a latin virtus értelme szerint képeztetett, de mégis sajátunk, mert emberies önerőnket, férfias bátorságunkat és ezzel járó vitézségünket igen hü jellemmel adja vissza. Leggyakoribb és szokottabb társalgási nyelvünkben a „Hogyan van!” kérdő köszöntés, mellyet szószerinti értelemben a római „quomodo vales” és a német „wie befinden Sie sich!” felel meg. Különben pedig igaz értelemben mind a latin, mind a némettől elüt. Igaz értelme ugyanis azon mély és lekötelező vendégszeretetben rejlik, melly nemzeti sajátságaink közé tartozik; ugyanazért nemcsak az anyagi állapotok tudakozását, de a mások iránti gyöngéd részvétet és gyermeteg szeretetet is ábrázolja. A többi köztünk divatozó üdvözlésnemek, minthogy az európai más népekkeli surlódás által jöttek közinkbe, nagyobb részt mint idegen nyelvekbőli forditvány tekintendő, itten tekintetbe nem jönnek.

Velünk szomszédos nép a németek lévén, lássuk már azoknak is szokásos üdvözlő módorukat. Különös kérdésök: „Wie befinden Sie sich?” – hogy szolgál az egészsége – különös figyelmet és meggondoltságot jelent. Anyagi, mintha az által a magán tartott vizsgálat végeredménye szerint egy másikat kérdezne és attól testi állapotjának látleletét igényelné. És ebben nemzeti jellemök is nyilatkozik. Kevésbé heves főket, mellyek egy eszmét felfogtak és szilárdul tartának, termett német hon, kik egész sereggel lévén, az érvény és érvénytelenség s a czélok sokasága felett ide és tova fontolgatnak. Azért volt a Hermán idejétől egészen le korunkig olly könnyü minden idegen népekből, akkori szivélyességöknél fogva, köztök a pártosok és árulók tömegének feltünni és a közérdeket megszaggatni. Azért alkották az erény nevet is Tugend – érvény, taugen – valamit érni igéból, s az újabb időbken azért mondottak olly hatalmasan ellene a boldogtalannak (eudaemonismus). – A köszöntésmódor is: „Leben Sie wohl!” – élj boldogúl – egy beszédmód, mellyben nem a faj helyett, az elvont az öszlet (concret) helyett áll; a közönséges élet az egyedi egészségben-maradás, a mit tulajdonképen akar az ember vagy máskép jólét helyett van. Ez az eszességnek a képzelet feletti uralkodására mutat. – Ide tartozik azon különös alak is: „Ich wünsche wohl geschlafen, wohl gespeist zu haben” – kivánom, hogy jól aludt, kivánom, hogy jól evett légyen. – Egy visszapillantást tartalmaz az elmultra, a min változtatni már nem lehet; – vagy azon kivánatot, hogy az ember az elvégzett álom vagy a már élvezett eledel feletti komoly gondolatokban magával és a jelennel, mint a multnak következményével, megelégedett légyen. A megáldott eledel kivánatában is a következés (az ételek áldása és szaporodása) a jelen helyett vétetik. Mert az áldást előbb érzi az ember, minthogy mindent élvezve a nedv is vérré változott s a test által illegőleg kiválasztodott volna. „Ich wünsche guten Appetit!” – jó étvágyat kivánok! – sokkal találóbb; mert azonnal használatba hozatik, természetesen jól terített asztalnál. Különben a németeknek erre mint szintén több másra is igaz szavuk nincsen, mert appetit latin eredetü. Eszlsut pedig összetétel. Általában a vágytehetség a németeknél nem igen nyilatkozik élénkül, ők a természettől megelégedettnek teremtvék és legnagyobb része, legalább is a finomab konyhai készülék egy része és az ehhez tartozó mütételek az erre megkivántató műszavakkal együtt, a szomszéd más nemzetektől kölcsönöztettek. – Elődeik, tiszteletreméltó ősatyáik hanyagok voltak. Azért rendelhették, hogy a férfi csak harmincz éves korában házasodhatik és épen azért volt olly ritkaság is más népeknél annál gyakrabban előforduló élvezetek kicsapongásából származott terhes büntetéseknek alkalmazása, mellyyekkel az illyeket kinzották, a mint azt Tacit után tudjuk. Mégis a magasabb miveltség és képzés által a jelen korban a többi népekkel egyenlőleg állanak.

A módor: Gehorsamer Diener! – alázatos szolgája! – minden neme- és változatával együtt, melly a jelen korban nálunk magyaroknál ép úgy mint minden más miveltséggel biró nemzeteknél közös, azon korszakból származik, mikor az emberek még urak, vagy szabadok- és jobbágyok- vagy szolgákra voltak felosztva; épen azért felette régi is. Már Ábrahám birt szolgákkal. Maga a szó különben olly hasonlatu, mint a franczia livre, melly tulajdonkép fontot, tudniillik ezüstet jelent, egyébiránt az nagy súlylyal bír; vagy mint a rómaiaknál a barát szó, melly akkor állandólag szájban forgott, midőn Görögországot előbb belső viszályba, azután később hatalmuk alá hoditák és végre egészen megsemmisiték. Szó annyit ér, mint a pénz.

Hogy semmi némethonit a figyelemből ki ne hadjunk, meg kell itt még említenünk a tanulóknak köszöntését, a mint az némelly egyetemeknél divatban áll. Ez ugyan az, melylyel a polgár balladában: Europa, Neptun királyi testvérét, bikává átváltozott alakban tengeri utaztakor üdvözli. Mindazonáltal mégis a tanulóknál prosit egészen mást, tudniillik „Musát és hazát” jelent. Németesebb ennél minden tekintetben, hatásosabb és jobban is hangzik a bányász köszöntése: Glück auf! Glück zu! – szerencse rád, szerencse rá!

A franczia nemzet köszöntő és üdvözlő módorából sem lehet némelly jellemző vonásokat félreösmerni. Comment vous portez vous? Portez vous bien? – hogy hordja magát? stb. Testi üdeségre és tartásra mutat a mozgás állapotjára nézve. És a hajlékony könnyü testjáratás nem csodált és csodálatra méltó eszményképe-e a szeretetre méltó francziáknak? Nem épen ezen serénység által nyerik-e meg előnyöket a szomszéd angol és németek felett? – Ezenkivül a franczia köszöntésnek gyakran megvan azon sajátsága, hogy a csak közönséges és nem erős érzelmet is talán kifejezéssel rajzolja. Je suis charmé, ravi (bájolni, ragadtatni) de vous-voir en bonne santé. Illyen alakok- és nagyitásokra nézve a franczia nyelvnek különös gazdagságát és rendkivüli ügyességét kell bevallani, melly néha a Yorik parokájára emlékeztet.

Egy sem tett azonban olly szerencsés elterjedést Európában, mint a franczia szócska: Adieu! – Hol nem lehet ezt mondva hallani? az angol angolositotta, a német ade-t, a magyar ágyö-t képzett belőle, és Németföld némelly helyein egészen kicsinyitve – adeles – van használatban. – Ezen közönségessé tételét azonban nem annyira tiszta értelmének mint rövidségének köszönheti. Eredetét is nem abban, mint inkább ős atyáik könnyü vérében és értelmében kell keresni. Akkor aztán többet is fog mondani és jelenteni, mind a mennyire maga a szó hangzik. – Mégis – hogy az ártatlan szócskát egészen le ne tiporjuk – lehetséges az is, hogy a köszöntés a megáldott római földön származott, és mint több más is, Olaszhonból Francziaországba költözött át. – Ezen fontos tárgyaknak vizsgálatánál azonban én csak igazságot akarok szolgáltatni, különben jóindulatú olvasóra bizom annak eldöntését. Mindazonáltal meg kell vallanom, hogy nékem a magyar Áldjon Isten! Isten veled! szivélyesb és jámborabbul tetszik; de persze a termekben nem divatos.

A brittek köszöntése erélyessége által tünik ki: How do you do! szószerint – hogy teszi a tényt, és fontos szerepet játszik az angol nyelvben; ez mintegy emeltyű, melly a többi igéket mozgásba hozza. És mit nem is tesz a kis csinos sziget az egész szárazon. – Nem volna jogtalanság, ha az uj világ ezen főnökjeinél a köszöntésökben előforduló „dó” végszót az üzérkedés különleges kereskedői értelmében venni, és az egész kereskedő köszöntésben: hogy áll az üzlet? forditni. A kalmárság az egész világon nem könnyen ismer el más üzletet, és a magáén kivül csak ollyképpen kereskedni; legalább annak felsőbb értelmében mégis azt fogja tulajdonitani. És boldogságtana ha nem is mélly tiszteletet, de mély bókolatot parancsol. Azért olly illő a brit köszöntés egy kereskedő nemeztnek. Az üdvözlet: God bless you! – Isten áldja meg – részint vallásosságra, vagy ha ugy akarni, egyháziasságra mutat, hasonlag jellemvonása a britteknek; részint talán kényélvezet (comfort) is, mellyre John Bull a mint tudva van minden részben sokat tart.

A hidegvérü és szorgalmas hollandok főköszöntésénél: Hue vaert myn Heer! – tulajdonkép, hogy hajt uram! – az idegennek, ki azt legelőször hallja, ollyanképen tetszik, mintha a nemzet valamelly szekeren vagy kocsin élne, és magát közönségesen helyről-helyre vitetné. Az angolnak, mint amollyan kétéltünek, ugyanazon szókép van bucsúköszöntésében, mellyben hasonlag jó menetelt (Farewell) kiván.

Azon mély érzékiség, melly az olasznak heves égövénél fogva egész lényegén elömlik, köszöntési módorában is igen szépen nyilvánul. A megszólitó üdvözlet: Come sta ella? – hogy érzi magát? – az öröm és harag szenvedélyes állapotát ábrázolja és annyit jelent mintha azt kérdeznék valakitől, vigan van-e mos tés nem haragszik-e? Sta ella bene? – Jól ébredt fel? – az az kedvre örömre, nem búra, haragra, vagy szomoruságra serkent-e fel? – A másik megszólitó köszöntés: Dove andate? – hová megyen ön? – az olasznak szenvedélyes állapotjából származó jellemére mutat, miszerint önmagán kivül minden másnak léptét gyanú és kétség alá szereti vonni. A többi más köszöntésein pedig mindeniken végig vonul azon mély buzgó vallásos érzelem, melly nekik egész a babona, vakbuzgalom sőt ábrándozásig sajtáságokká lett. – A hang kiejtésében is melylyel a köszöntés kimondatik, szokott néha holmi jellemző lenni, melly a buvárlónak kedélyt, hajlamot, vagy ország kormányrendszerét, vagy valamellyik vidék égalját árulja el.

Sokszor figyelmeztetem a falura és parasztok közé való kirándulásaim alkalmával – mert ezek leginkább ugy ejtik ki, mint nekik azt közönségesen a lélek és természet adja vissza – arra, miként változik a köszöntés módora és hangja szinte a különböző vidékek tulajdonságaival együtt. A Székelyföldön általában a hang melylyel a napi köszöntés mondatik megnyujtatik; a palóczoknál közönségesen kettős hanggal ejtetik ki, minthogy ottan a szavakban a kétbetüség uralkodik. Kolozsvár vidékén rövid kellemes hangoztatással ejtetik ki. Máshol megint a hatásosság végett két melléknév is vétetik egymás mellé, p. o. szerencsés jó reggelt, szerencsés jó napot kivánok! A mivelt városokban azonban az illyen epitheta ornantiá-k ép olly gyanusok mint a millyen kellemesek azok a parasztnak és a kisvárosi egyszerü polgárságnak. – Sok különös mondanivaló volna még a klönbféle üdvözlésnemekről, de nekem is, hihetőleg a kegyes olvasónak még inkább, elegendő leend. A használat minden olvasónak tetszésére bizatik. Ha különben az jöne kérdés alá, hogy az iró mindezen köszöntési módorok közöl mellyiket választja, ugy szolgáljon válaszul az, hogy csak a két első, tudniillik a keleti és görög van izlése szerint. És azért teljes szivéből kivánja az olvasónak ésminden nem olvasónak a „visszamelékezést,” – béke és öröm veletek!

W. A.

---

(Vasárnapi Újság, 1856. augusztus 3. / 31. szám)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ