Olvasónapló Sarány István Garabonciások c. könyvéről

Hogy kerül ide a dió? – kérdeném, ha nem tudnám. De mert tudom, inkább mondom…
A téma, aminek Sarány István merészen nekifeküdt, mostanáig kemény diónak bizonyult. Olyannyira, hogy átfogó elemzés nem született a tárgyban. Részletekre, együttesek történetére, pályafutására futotta az erőből, de az egészet, a folyamatot feltárni, rendkívüli türelemre volt szükség, ez pedig nem terem minden bokorban.

Alulírott is érdekelt némiképp a tárgyban, hiszen életének, munkájának egy nem kis szakaszában kapcsolatban állt a romániai magyar könnyűzene műhelyeivel, tapasztalataimat próbáltam összegyűjteni s az Ifjúmunkás törekvéseinek prizmáján átszűrni, de az egészre, s magára annak lényegére nem volt se felkészültségem, se rálátásom. Hályogkovácsnak érezvén magamat, kivártam, hátha akad majd avatottabb érdeklődő, makacsabb kíváncsi, aki türelmesen végigolvassa mindazt, amit a témáról az évek folyamán összehordtak a sajtóban és a szakirodalomban.

A Garabonciások végén összeállított könyvészet, a tanulmányban felhasznált idézetek, vendégszövegek gazdagságát elnézve elismerésem Saránynak és mindazoknak, akik egyengették az útját, tájékozódását segítették. A Garabonciásokban testet öltött a hiteles korrajz, a kritikák és beszámolók mélyén rejlő részletek, sikerek és buktatók hátterei, viták és nézeteltérések a maguk színpompás stíluselemeibe öltöztetve, kézzelfoghatóvá vált az azonnali fogadtatás, amivel a hetvenes-nyolcvanas évek fiatal közönsége a születőfélben lévő erdélyi magyar könnyűzenét (táncdalt? rockot? folkot? – olyan mindegy ma már…) magáévá tette vagy elutasította; megelevenedtek a ma már botcsináltának tűnő táncdalfesztiválok és -versenyek, előadások, pályázatok, zsűrizések, alkotói törekvések, karrierek és hiúságok… – egyszóval mindaz, ami a könnyűzene világának a meglétét jelenti.

Cseh Tamás I love yo so c. dalának szövegrészlete

Aki ma kézbe veszi Sarány István könyvét, és nincsenek előzetes tapasztalatai a témáról, könnyen érezheti úgy, hogy valami valóságfeletti birodalomba tévedt, amihez neki nincsen kulcsa, megfelelő logikája, hiszen ma már teljesen más szempontok, eszmények és tilalomfák szerint muzsikálnak a szórakozóhelyeken, a pódiumokon, a stadionokban, a csarnokokban, a rádióban és a televízióban – ma már minden telítve érkezik, készen arra, hogy az ember ízlése szerint válogathasson belőle, éljen vele, s nem mellesleg a könnyűzene művelői is megélhessenek. Amit a könyvből megtudunk a gitármuzsika és általában az éppen menő könnyűzene vonzerejéről, az tűnhet ma nevetségesnek, de akkor katalizátorként működött és meghatározó volt – a sikeres, ismert zenésszé levés ambíciója, az anyanyelven való fiatalos érvényesülés ördöge munkált sok tehetséges fiatalban, sodorta őket könnyűzenei kalandba. Ezt a hihetetlen felhajtó erőt fejezte ki a maga módján kiválóan Cseh Tamás egyik Bereményi-szövegre írt nótájában, hogy dalaik magyar gondolatokat, érzelmeket fejeznek ki, mert a könnyű zenének nem csak angolul kell élnie – az ő dalaiban magyar bánat, magyar sivárság, magyar álmok rejlenek, s a Garabonciásokból is kiderül – fejezetről fejezetre haladva, hogy az erdélyi könnyűzene művelői, ha nem is a kijelentések szintjén, de efelé törekszenek, sodródnak…

Szóval, a Garabonciások megjelenésével sikeresen feltört a már emlegetett „dió”. A téma teljessége előtt nyitott a pálya, s jöhetnek a további viták, vallomások. Van mire építeni… Ezt a könyvet, meggyőződésem, csak olyan ember írhatta meg, aki mentes volt a megidézett kor közelségétől, túlfűtött atmoszférájától, érdekhálójától. Aki a leírt, a megőrzött szavak, gondolatok, a rögzített tények összevetésével próbált eligazodni a történtek szövevényében. Aki a legendák mélyén megtalálta azt a magot, amiből a jelen is kisarjadt.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész /