Erzsébet-város (Erdélyben)

Erzsébet-város vagy Ebesfalva, egyike azon városainknak, mellyeket a velünk szivben és vérben rokon örmények laknak – fekszik a régi Küküllő-megyében, a Segesvár és Medgyes közti utvonal közepén, a Nagy-Küküllő jobb partján; 2000 lakossal, kik örmények, oláhok, magyarok és szászok; vallásukra nézve örmény katholikusok (kik hitczikkeikben megegyeznek a római katholikusokkal, s a róm. kath. püspök megyéjébe is tartoznak, de a sz. misemondásban némelly kis szertartások különségén kivül, nevezetesen abban térnek el a római egyháztól, hogy istenitiszteletüket, a misét is beleértve, anyanyelvükön mondják el, az egyházi beszédek azonban magyarul is tartatnak); azonkivül róm. katholikusok, egyesült és nem-egyesült görögök, reformatusok, lutheranusok. E kis városnak nyolcz temploma van, mellyek elég szépek; különösen piaczi nagy temploma olly szép és nagyszerü épület, melly egész Erdélyben párját keresi; azonkivül még nevezetes az itt lévő „Mechitár szerzetbeliek” temploma, melly tisztán örmény és keleties szerzet levén, szertartásaiban meg inkább eltér a római egyháztól. – Átalában templomaik ékszerekben és ruhákban rendkivül gazdagok; az oltárképek közt két feltünőt láttam; egyik sz. Annát mutatja férjével és leányával, a piaczi templomban, – a másik sz. Ilona képe a mechitároknál; valódi remekművek; szerzőik ismeretlenek.
E kis város hajdan mind azon szabadalmakkal élt, mikkel régi fejedelmeink hű alattvalóikat elláthaták. – Az udvarias levéltárnok ur multban gyökerező büszkeséggel mutogatá a város pompás okleveleit, mellyek jogaikról és szabadalmaikról szólanak. – Az első Apafi Mihály fejedelemtől van egy, melly 1696. febr. 7-ikén kelt a fogarasi várban, tiszta magyar nyelven; kaligrafiája kissé különös a jelenkor gyermeke előtt. E levélben elismertetik az örmény atyafiak testületisége és azon időbeli engedélyek és korlátozások adatnak tudtokra.
A második oklevél 1733. aug. 11-én kelt, s ebben Károly császár mezővárossá (oppidum privilegiatum) teszi Ebesfalvát. – 1758. aug. 31. donatiót kap a város jószágaira s ugyan ezen év nov. 8-án ujabb jogokat. – 1786. dec. 27-én József megerősiti Mária-Terézia adományait. 1837. aug. 15-én Ferdinánd király szabad királyi várossá emeli; 1843 gymnasium állitására ad engedélyt.
Átalában a város multjából látszik, hogy a derék ősök mindent megtevének arra, hogy városuk diszét és tekintélyét neveljék. Ott a gazdag uradalom, mit a fiscustól saját pénzükön vettek meg, itt a szép és diszes templomok; jól ellátott papok és tanitók, – mind ezek arra mutatnak, hogy az elődők mind szellemi, mind anyagi tekintetben megtevék mind azt, a mit lehete; s midőn ezeket látjuk, önkint kérdezzük, hogy: Hát a jelenkor mit tesz? …. vajjon a jelen nemzedékről mit fognak mondani az utódok? …. mit felmutatni? …
A várost, a közelebbi mult sokat rongálta, ugy hogy a derék polgárok közélete csaknem egészen kihalt; de reméljük, hogy azon polgárok, kiknek még az ország asztalánál is helyük volt, nem fognak megfeledkezni a jelen kor igényeiről. Most, midőn a civilisatio félreutasithatlan karja, a vasut majdnem kapunkig hozza a mivelt világot, most nem szabad tétlenségben maradni, hogy elmaradottságunk szánalmat ébreszszen, s járatlanságunk zsebét töltse az ügyesebb kalmárnak.

Olly helyen, hol mint Erzsébetvároson is – dicséretére legyen mondva – nagy tiszteletben részesül a papság és tanitói kar, ennek fontos kötelessége, kezébe ragadni a haladás zászlóját. – Mindent eszközölhet a tiszteletben álló papság s ugy tudjuk, hogy jelenleg épen olly kezekben van e hatalom, mellyek arra minden tekintetben méltók.
A város éghajlata szelid, jó bort és jó buzát terem határa, gazdászattal azonban inkább csak oláh és szász lakosai foglalkoznak; az örmények csak ujabb időben kezdenek hozzá; nekik főéletmódjuk a kereskedés.
Nevezetes még a városban az, hogy itt áll a maga épségében az utolsó erdélyi fejedelemnek, Apafinak lakháza; nem mondhatni, kastélya, mert a lakházon kivüli részek elpusztultak vagy átalakultak; most a tanács és más hivatalok helye, szomoru tekintetü, kevés gondot forditnak tisztán tartására; pedig e hely megérdemlené, hogy több kegyelettel legyenek iránta. – D. F.

(Vasárnapi Újság, 1859. mártius 20. / 12. szám.)