December elsején Sepsiszentgyörgyön egy darabot mutattak be, amelynek a címe: Nem kimondottan 1918. Hanem hogyan? – kérdeznénk mi. A darabot a román társulat mutatta be, az Andrei Mureșanu Színház; a mű szerzője pedig magyar, Székely Csaba. Magyar darab ősbemutatója egy román színházban? – hát ezt is megértük immár? Jó jel! Talán a két közösség közeledéséről beszélhetünk? – és éppen december elsején? Ez aztán a váratlan fordulat! Kezdünk normálisok lenni. Jaj, nehogy elszóljam magam…
Vagy csupán arról van szó, hogy az ünnep nem tud bennünket fölemelni, magával ragadni, extázisba ejteni? Díszmagyarban, bocsánat: díszrománban is ugyanolyanok vagyunk, mint mindig – a darab kábé erről szól – és az előadás is, értesüléseink szerint. És nemcsak az az előadás, amelyik a színpadon folyik, ahol egyesülésdit játszanak a falusi műkedvelők, s ezt elevenítik meg a profi színészek, hanem az az előadás is, amelyik az utcán zajlik: Brassóból érkezett díszrománok megtámadják a színházat – és a színházba járókat! Mert, mint mondják: a színház és a nézők „megszentségtelenítik a román történelmet »a románok hazájában«”.
Hát ez valóban nem szép dolog. Csupán az a kérdés, hogy egyáltalán mikor volt szent a történelem? Szent volt-e az valaha is? Vagy csupán nemzeti; bocsánat: emberi? Mert, ha az volt, úgy is kell bemutatni – emberinek. Ez esetben pedig jó úton halad a magyar szerző és a román színház. Sőt, még a sepsiszentgyörgyi néző is, magyar és román egyaránt, aki a hátsó ajtón mégiscsak bement a színházba és megnézte az előadást – a főbejáratot elálló brassói díszrománok minden igyekezete ellenére. Hát, ez is jó jel.
Az esemény kapcsán megjelent egy másik magyarfaló is, Dan Tanasă, aki a magyar feliratok ellen küzd már évek óta. Most pedig azt nehezményezte, hogy „a színház magyar drámaíró művét mutatja be a Nagy Egyesülés századik évfordulóján”. És ezért feljelentette a színházat – egy román a sepsiszentgyörgyi román társulatot – a prefektúrán. S eredményes volt: az előadás nem került fel az ünnepi rendezvények hivatalos listájára. Hát, ennyi baj legyen. Az viszont mégiscsak furcsa, hogy a hivatalos – vagy mondjuk úgy: hivatásos – feljelentő szerint a magyarok meg sem szólalhatnak december elsején. Tanasă úr, mondja, levegőt szívhatunk-e egyáltalán ezen a napon?
Jó, hogy a színház és a nézők nem így gondolkoznak. A centenárium témáját arra használják, hogy kapcsolódási pontokat találjanak a Sepsiszentgyörgyön élő magyarok és románok, s hogy mosolyogva távozzanak az előadásról, egy kissé derűlátóbbak legyenek – legalább egy szikrányival. Mert elég volt a sok fenekedésből, politikai műkedvelésből. Én, legalábbis, egyetértek velük.

Zsehránszky István

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, 2018. december 5.