Replika 1858-ból

Maros-Illye (Erdély), aprilban. (Régi s uj dolgok az egyházat illetőleg.) A Vasárnapi Ujság 7-dik számában egy névtelen tudósitó egy czikket közöl, mellyben a Maros-Illyén az egyház javára tartott tánczvigalom trombitáltatik. Legyen az abban résztvevőknek áldozataikért hálás köszönet!

Igaz ugyan, hogy Maros-Illye több év óta egyházi anomaliáknak tanyája, – azonban ohajtanám, ha álmából ébredne és tovább haladna.

Imaházról és toronyról agitál, mellyet én elég keserü észrevétellel kisérek, látván, hogy ősi templomunk küszöbeit más felekezetüek tapodják. – A dicső emlékü „Bethlen Gábor” fejedelem a reformatusok számára épitteté e templomot, és 102 évig bántódás nélkül hirdetettett is abban az Urnak szent igéje ref. lelkészek által, – 1640-ben, a fejedelem idejében, virágzott is az egyház, de elhunytával az ország kül- és belháborus viszonyai között az egyház is sokat szenvedett.

1646-ban gróf Bethlen István az illyei ref. megyének egy pár szép, nagy harangot öntetett, mellyeknek kerületeiken olvasható betükkel ez van bevésve: „Hanc Campanam fecit Illustriss. Comes Stephan Bethlen de Iktar Perpet. Comes Inclyt. Cottus Hunyad et Maramaros Eccles. Reform. Illyens.”

1748-ban a katholikus atyafiak templomunkat a nagyobb haranggal együtt elfoglalták; a kisebb pedig az akkor pusztán álló dévai várba vitetett és 59 évig ottan nyugodott, s annak visszakaphatásaért az armorum praefecturához folyamodván, utasittattak a bécsi agentiához, hogy a cs. kir. Felség szent szine előtt eszközöltessék ki a letartóztatott harang ősi helyére való visszatétele. Kérésök foganatlanul vissza nem tért, – 1794-ben hangjával az egyház hiveit ismét megörvendeztette.

De ekkor már nem volt hová gyülni az imádkozó népnek, hacsak a szabad ég alá nem. Miért oszolni, vándorolni kezdett a nyáj, és mint a hajdani zsidók sátraikat csak deszka-anyagból kecskebőrrel befedve késziték, ők is egy kisded oratoriumot állitának.

Minthogy a templom jóval fél század előtt is fából, kevésbé avatott mesterséggel épült volt, de az idő által elhasználva levén, 1798-ban a J. B munkás szorgalma s más segédkezek után nem annyira nagy, mint külsőleg diszes, belsőleg kényelmes, kőből álló templom, és felig torony épült, melly 1843-ig sok ujitgatás közbejövetelével használtatott is. Ennyit a multról, de már az ujról!

Több éve már, hogy ezen imaházban az evangyéliom magvait hintegetem, még sem mondhatom, hogy az országban „legszegényebb és elhagyattatottabb” volna; annyit tudok ugyan, hogy az ezelőtti években, midőn a szent helyen imadkozó szemeinket felemeltük, megütődve pillantottuk meg a fejünk felett elrongyollott fedelet, kárpitot és mindenfelől meghasadozott kőfalakat, s mint a ki bünei miatt az isteni gondviselésben kétkedik, szüntelen a menny leomlásának haragjától rettegtünk!

Nagyon roszul van tehát a tudositó adata, midőn regényes álomba ringatja magát, és azt regéli, hogy az imaház az elgyengülés legalsó fokán és a semmisülés örvénye szélén áll, sokkal jobb volna ezen keserü gúny helyett sikeres javaslat. – Nem kárhoztatom az igyekezetet, hiszen egy szent czélra törekvés sok elnézést szenved meg az eszközök választásában, de az olly ferde állitások után a czélt inkább távolitva, mint megközelitve látom.

Ezen árva egyházat, mellyben a lelkész is önfáradozása s igyekezete után tartja fenn magát, a tudósitó nem hajthatja olly hamar szorgalomra, mint hajdan a spanyolok a szegény amerikaikat az áhitatosságra kényszeritették.

Gondolom, egybe kelle vala vetnie a financziát is, nem pedig csak dictatori hangon pálczát törni, s az áldozatok felé fejér zászlót emelni; pártolni, segiteni czélarányosabb az egyházat; ugy utánozva azt mások is mehetnek erőről erőre.

Hogy a nagyon tisztelt b. Bornemiszáné a templomot saját költségén épittette, s azután semmi felügyelet senkitől reá nem fordittatott, azt tagadom.

Ösmeretes mások előtt is a bárónénak szerény szép lelkülete, mert egyházunk érdekében annak sorsát megtekintve, erényesen és buzgón föllépvén, és nemcsak tervezni, hanem gyorsan életbeléptetni is kezde minden elhanyagoltakat, tudván azt, hol a népben szilárd akarat és tetterő nem hiányzik, kicsiny kezdemény is, kivált ha nagyok pártoló méltánylatára vivhatja ki magát, váratlan üdvös eredményeket idézhet elő. A nélkül tehát, hogy a hivek bármi segedelemmel járultak volna az elkezdendő munkához, a báróné minden felekezetességen felülemelkedett, és nemcsak a templom és torony megujitásában fáradozott, és világi javaiból áldozott, hanem az uj papi lakra is több anyagot ingyen kegyeskedett adni. A megye elavult és használt clenodiumait többekkel szaporitotta, s országszertei jóltevők adakozásai utján a templom és torony, mint a Phoenix, hamvaikból kiemelkedtenek. 1846-ban s ma is egyházvidékünkben az elsők közé tartozik; ha nem fényesiti is a templomot arany, mint a Salamonét, sem porcellánfedél, mint a chinaiak tornyát, mégis mind csinosan el van látva s egyebekkel együtt hiven kezeltetik. – Örőmmel mondhatom tehát szent Pál szavait: „A régiek elmultanak, és mindenek megujultanak!”

A tett nyilván szól, s annak jótékony eredményei mutatkoznak is; de tudom, hogy a bárónénak nemes lelke nem szorult sem az én, sem az idegen dicséretekre, – mégis egyházunk nevében hálás érzelmemet abban fejezem ki: „Hogy virágoztassa Isten magas családja szerencséjét és boldogságát, tartsa fenn sok időkig a haza s egyház diszére, s ha nincs bevésve neve a néma kőrakásba; de bizony él a mi szivünkben!”

Végül kérem S. J. tudósitót, közöljön ezután is, de a bajokon gyökeresebben segitsen is. A mit közölni akar, azt előbb jól megfontolja és vizsgálja, nehogy ott sujtson ostora, hol az érdem hálás elismerésével tartoznék.

Sz. Ch., illyei ref. lelkész.

---

(Vasárnapi Ujság 1858. majus 30. / 22. szám.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ