Vajda János verseit olvasta a nebulóknak dr. Both István tanár úr, s nagy baj történt. Egy halvány, ideges, rossz, de eminens diák elkezdett sírni úgy, hogy mindenki röhögte. Dr. Both István érthető, méltó nagy dühbe jön, s rászólt az ellágyult diákra:
– Amice, Ady úr, maga nagyon komolyan veszi a verseket, s ez öreg, őrült hiba. A versek – versek, csacsiságok rossz idegzetű, rossz szervezetű emberek munkái. Az öreg Vajda János is jobban tette volna, ha valami komoly pályára lép. Mégiscsak szebb élet-ábránd Szilágy vármegye fő-, avagy alispánjának lenni, mint verseket írni.
Így szólt dr. Both István, de a delikvensnek már hiába beszélt. Ez már akkor verseket írt, amikor még a nagybetűket nem ismerte, s mivel tinta nem volt, kékítővel írta 7 éves korában első balladáját. Azután még írt balladákat, de a zilahi ifjúsági önképzőkörben nem akarták benne az új Arany Jánost fölfedezni, tehát abbahagyta.
A halvány, ideges, rossz, de eminens diák megijedt a dr. Both István kinyilatkoztatásától. Különben is erősen szorongatta a fizikából és számtanból Berényi János tanár úr: inter arma silent musae. (Vajon jól tud-e még locus vulgarisokat is idézni a régi jeles latin diák?)
De jött a tavasz, s a tavasz a legnagyobb bűntettes mindenkik között. A költőjelölt nebuló 1896-ban írt egy hazafias Kossuth-verset. (Azóta kozmopolita, vármegyének elárulója, darabont gazember lett belőle.) Vala pedig ez időben a „Szilágy” szerkesztője: Kincs Gyula. Egy drukkos görögóra után az Ady nevezetű fiú Kincs Gyula után szaladt, s nagyon csinosan hebegett:
– Tanár úr, mélyen tisztelt tanár úr, ne haragudjék. Én egy verset írtam, s jaj, szeretném, ha a Szilágyban megjelennék.
Kincs Gyula elolvasta a verset, s elkáromkodta magát:
– Ebadta, jobb volna, ha a szószedetét rendben tartaná, s Plátót olvasná, aki nem írt hazafias verseket.
Az Ady nevű nebuló nagyon megszégyellte magát, s nem írt életében soha többé verseket. A közigazgatási pályára lépett, s ez idő szerint egyik legnagyobb reményű főszolgabírója Szilágy vármegyének.
(Természetes hogy ebből egy szó, egyetlen szó sem igaz, azaz nem úgy igaz, ahogy íródott. Dr. Both István Vajda Jánossal össze-visszaturbálta a lelkemet, és uszított. Kincs Gyula pedig leadta a Szilágyban azt a verset amit neki a lázas, bolond nyolcadik gimnazista átnyújtott. Sőt, a Szilágy adta, adogatta tallérokban az én első írói honoráriumaimat is. Átkozom és áldom a Szilágyot, a Szilágy régi s mai embereit. Úgy vagyok velük, mint az életemmel, karrieremmel s állítólagos sikereimmel. Nem tudom, örüljek-e nekik vagy szánjam magamat érettük, miattuk. Mégis, inkább, áldja meg a jó Sors a Szilágyot, mert megérdemli, ha tőlem nem is, de mindenkitől s főképpen a jó Sorstól.) Érmindszent, május hava (A „Szilágy” bűne /1908. május 14.)

Folytatjuk