Ady Endre beszól… (187)

Bizonyosan kialudták azóta már a pezsgőmámort az Albrecht-hajó utasai. Azok a képviselők tudniillik, akiknek bált rendezett a Dunán Kacskovics Béla. A józan életű Duna is elfelejtette már a szörnyű látványt. Az Albrecht-hajót is talán megtisztogatták azóta. Hajh, a legszebb lumpolás se tarthat mindörökké. De ha el is múlt a Kacskovics-bál, a részeg hajó megmaradt. A részeg hajó a ködben ott bolyong most is a magyar vizeken. Babonásan, mint a bolygó hollandusé, mint annyi sok árnyhajóé, melyet csak hajósok és halászok látnak. Ezt a bolygó, részeg hajót magyar hírlapírói nyelven tisztelt Háznak is hívják. Nem csodálatosan jelképes-e a képviselő urak hajómulatsága? Néró is így csinálta annak idején, amikor már túlságosan jó volt a dolga. Virágos gályáján dőzsölt, aludt vagy álmodozott a kék tengeren. Elgondolta, hogy mi mindent végzett el már sikerrel. Egy kicsit meg is csömörölt, mert új vágya alig volt. Megölte azokat, akik útjában voltak, vagy akikről azt hitte, hogy útjában vannak. Dicséretét zengi Róma s az egész birodalom. Még azok is ódákat kénytelenek személyéhez írni, akik titokban gyűlölik.
Ilyen Néro a mai magyar parlament. Az uraknak várakozásukon felül sikerült minden. Aki útjukban volt vagy útjukban lehetett volna, kivégezték. Fölgyújtották az országot, mint Néro Rómát, hogy a lángtenger mellett szavalhassanak. Azután Róma elhamvadt, s ők felültek a virágos gályára. Még a legravaszabbjuk se álmodta, hogy ennyi fog beteljesedni. Az ország néma, megrettent, megundorodott, elbénult. A tenger nyugodt, csodakék, az ég is az.
Még vihar is csak úgy jöhet, ha ők csinálják mesterségesen, mulatságból.
A részeg hajó utasai valóban úgy jártak, mint Néró. Már annyira jóllaktak, hogy nem is tudják, micsoda étellel izgassák az ínyüket. De elfeledték, mint Néró a nápolyi öbölben feledhette, hogy közel a Vezuv.
Mulassanak a képviselő urak, egymást érjék a Duna-bálok. A részeg hajó, a parlament csak kéjutazzon tovább is. A részeg hajókkal az szokott történni, hogy sima vízen, derült ég alatt törnek derékon és süllyednek el. (A részeg hajó / Budapesti Napló 1908. május 22.)

Folytatjuk

2018. december 11.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights