Csodákra képes a hit:
szárnyát, lábát veszíti,
elpusztulnak galambjai,
de félszegen is
meleg szívét tenyerén viseli,
halottait elföldeli,
vérkönnyekkel siratja
a sárba hullott tollakat,
de hajnalban újra föltekint
s csak nézi, nézi
füstök fellegei mögül
mint pillant alá egy új kék,
támogatják egymást sorokba a szavak,
dadogó rímeket skandálva
mint emeli fejét gyámoltalan
az épp születő pillanat,
akár ébredő gyermek fejében
az első gondolat –

nem hozza el neked
a mindenséget,
ezüst tálcán a
keleti éket,
csak mint ablak,
melyen ki-be láthatsz,
felmutatja néha
az apró csodákat.