Ezüst híd–Srebrni most: Šimo Ešić verse
Fehér Illés műfordításaiból
Órák a házban – Satovi u kući
Hitvesem egy-egy órát minden
helységbe elhelyezett –
A konyhába, az átjáróba,
a mosdóba, a nappaliba és
a hálószobába.
Most a másodpercmutató lépteit hallom,
kalapácsütések
és számolom, mint lépést lépés után,
hogy tudjam, a sírhoz mennyivel vagyok
közelebb.
A pontos időt
egyik sem mutatja.
Mindegyik rendületlenül siet
vagy érezhetően lassabban forog.
Így félelmetes a kényszerhelyzet
és titok marad,
a halál mikor
jön értem.
Csak a karzatra felejtett el
egyet felakasztani,
így itt
óra nincs.
Legszívesebben és
leghosszabban itt tartózkodok.
A tetők felett az eget nézem
és a városi hangzavarban
az epekedő madár
távoli hangjára
figyelek.
Időt nem mérek.
Csak az arcomat melengető
napot kísérem,
ahogy kérlelhetetlen gyorsasággal
tűnik el.
Žena mi je u svaku prostoriju
postavila po jedan sat –
U kuhinju, hodnik, kupatilo,
dnevnu i spavaću
sobu.
Sad hod sekundare čujem
kao čekića bat
i brojim, kao korak po korak,
da znam koliko sam bliže
grobu.
Ni jedan od njih ne pokazuje
tačno vrijeme.
Svaki žuri nemilice
ili se osjetno sporije vrti.
Tako ostaje tajna
i sve strašne dileme
kad ću pred lice
smrti.
Samo na balkonu
nije se sjetila da ga okači
i tu se sat
ne nalazi.
Tu se najčešće, najradije
i najduže zadržavam.
Gledam u nebo iznad krovova,
kroz tutanj gradske buke
osluškujem udaljen glas
zaljubljene
ptice.
Vrijeme ne mjerim.
Pratim samo sunce
koje mi grije lice
i neumoljivo brzo
zalazi.
Fordította Fehér Illés
Šimo Ešić (Breze kod Tuzle, 1954)
Pusztai Péter rajza