Láng Eszter: Amszterdam I. (Közeledés – távolodás), 2009, CGD, 70×93 cm (Fotó alapú kép)

Megpróbálja megfogalmazni a kimondhatatlan misztikáját, a beszélgetésen túli igazságot keresi, az őstartalmat, amiből felépül a lélek, s amit a metaforák csak érinthetnek, de a világtapasztalat nem elég hozzá, miképpen ahhoz sem, hogy a köztünk lévő távolságot tűrhetővé mérsékelje.
A matematikai formulák sem kínálnak megoldást, talán csak a festészet nyelvén tudnánk közeledni egymáshoz, de be kell látnunk filozófiánk végességét. Ezért isten vélt bölcsességébe kapaszkodva kerülgetjük egymást, általa közeledünk, hogy rögtön el is taszítsuk a másikat, miként Láng Eszter Amszterdam – Közeledés és távolodás című képén történik mindez, fények és árnyékok között, ahol a hétmérföldes csizma aranyló nyomán felhangzik az elfojtott sírás, amire nem találni odaillő szavakat ahhoz, hogy tökéletesen lefedje az érzéseket és belső történéseket.
És ő a megfelelő szó kimerítő keresésével tölti el az időt, játszhatna is pedig ezalatt, és énekelhetne, mert a zene képes a távolság legyőzésére, analogikusan fejezi ki saját végességünk univerzumát, amit meg szeretnénk érteni, és ha megmutatkozik néha, vissza is tartja egyúttal és megvonja magát saját magától, miképpen tőlem is.
Így aztán örök a vágy bennünk a másik után, és kiapadhatalan a kíváncsiság is mindaddig, amíg el nem oltja ezt a mélységes szomjúságot a csalódás, a szomorúság és a mérhetetlen idő üressége, mert a kérdések és válaszok újabb kérdésekhez vezetnek, amelyeket továbbra sem teszünk fel magunknak, és a dialógus, miközben úgy tűnik, hogy a beteljesedés felé halad, soha el nem érheti azt.