Egy magánlevél Deák Ferencztől

Sokszor hallók hazánknak még első rendű politikusai ellen is az egyoldalúság vádját emeltetni; sokszor emelkedett különösen az irodalom részéről az a panasz, hogy alkotmányos vezéreink nem mindnyájan méltatják kellő figyelemre azon erkölcsi tényezőt, mely az irodalom és tudományok mivelésében a nemzet és a nemzetiség fentartására nézve rejlik, s hogy a tudományok és irodalom embereinek sorsa hasonlit azon közharczoséhoz, kit egy elfeledett állomáson hagytak, hogy ott éljen haljon, „nem látva, nem keresve senkitől.”
Illik-e e szemrehányás egész terjedelmében a mostani korra – nem akarjuk kutatni ezuttal; de annál nagyobb lelki örömünkre szolgál tudni, hogy Magyarország első államférfia, vidéki magányában, országos gondjai és a nemzet életének szentelt virrasztásai közepett a magyar irodalom és tudományosság ügye első helyet foglal be.
Deák Ferencz legközelebb egy levelet intézett a „Pesti Napló” szerkesztőjéhez, sajátlag csak magán tudomásul; de nagy hazánkfia lelke oly magas szempontra emelkedik ilyenkor is, hogy annak közzétételét olvasóinktól meg nem tagadhatjuk.

Íme a levél:

Puszta Sz. Lászlón, oct. 19-én 1861.

Kedves barátom! örömmel olvastam azon sorokat, miket b. Eötvös felszólalása folytán az „Anyák heti lapjáról” a „Pesti Naplóban” írtatok.
Nézetem szerint is hézagot tölt be ezen lap irodalmunkban, s mind irányára, mind tartalmára nézve valóban közhasznu, s meleg részvétre érdemes.
Egy év óta irodalmunkban is előtérbe lépett a politika. És ezt nem csodálom. De felette sajnálnám, ha más fontos és közérdekü vállalatokat a térről leszorítana.
Sok szellemi szüksége van a nemzetnek, mit a kizárólag politikai tartalmú irodalom nem képes kielégiteni. Sőt a politikai képzettség is csak úgy alapos, ha tudományos műveltségben gyökerezik. Mindaz, mi a tudományos műveltséget előmozdítja, annyira fontos a nemzetre nézve, hogy az ezek iránti részvétlenség csak fonák egyoldalúságnak lehet eredménye, kétségtelenül vétek a haza ellen.
A legsúlyosabb körülmények között sem kételkedtem honunk szebb jövendőjén. De hogy reményeink egykor valósuljanak, nem elég akarni.
Tanulnunk kell, s művelnünk a tudományok minden szakát, művelnünk a népnek minden osztályát, mert korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jövendője, mely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni, s azon előre haladni.
Nagy hiány, ha oly folyóiratok, minő a „Budapesti Szemle”, a „Figyelő”, a honfiaknál, s az „Anyák hetilapja” a honleányoknál, elegendő részvétre nem találnak. Azt kellene hinnünk, hogy nálunk csak a politika zaját és külfényét szeretik, de a fáradsággal járó komoly tanulmányok nem épen kedvesek.
Szent érzelem a honszeretet, s magasztos azon lelkesedés, mellyel a honfi kész vérét ontani a hazáért. De nemcsak vérrel, s nem mindenkor vérrel szolgálhatunk a hazának.
A ki hazáját nemcsak a lelkesedésnek fellobbanó hevében, hanem mindig igazán szereti, törekedni fog minden uton, minden alkalommal, használni a hazának. Nem ijed vissza a nehézségektől, nem attól, hogy csak parányi azon áldozat, melyet ő hozni képes; nem attól, hogy törekvéseinek sükere nem rögtöni, sőt talán ki sem számitható. Tesz, a mit tehet, s hogy utóbb még többet tehessen, igyekszik saját képességét is, magasabbra emelni. Ezt pedig leginkább tanulás és tanítás által lehet elérni. Minden percz tehát, melyet tanulásra, minden fillér, mit a tudományoknak, s azok közlönyeinek pártolására fordítunk, egyszersmind a haza oltárára tett áldozat.
Nem árt barátom, sőt valóban szükséges, hogy a sajtó utján felszólaljatok időnként e tárgyban, s figyelmeztessétek a közönséget, miszerint a politika mellett más is megfér, más is szükséges. – Ismételt felszólalástoknak lesz végre sükere, mert annyi belátás, annyi jóakarat van a magyarban, hogy a jószándékú igaz szó előtt sem eszét, sem keblét el nem zárja.
Isten veled! igaz barátod, Deák Ferencz.

(P. N.)

Forrás: Vasárnapi Újság, 1861