1917. augusztus 23.

– Nem látsz a szemedtől, mit kérded, hogy micsinálok – láthatod, bemaszkírozom magamat: inkább add ide azt a tégelyt, hogy a parókát leszedjem a fejemről. Ugyan ne beszélj őrültségeket, dehogy szerződtem le, dehogy – van eszembe színésznőnek menni, legföljebb annyiban volna érdemes, hogy akkor mindig kéznél volnának ezek a kellékek és parókák és nem kellene drága pénzen beszerezni, mint így, ha egy fél kiló teához akarok jutni. – Ugyan hadd el, nem kell borogatás a fejemre, nincs semmi bajom, nem akarok lefeküdni, ne telefonálj sehová, ne akarj engem egy kicsit sétálni vinni, Budára, az Angyalföld felé – nem őrültem meg ismétlem, minderre egy fél kiló tea miatt van szükségem – és ha nem volnál műveletlen és indolens, mindjárt meg is értenéd, miről van szó. Arról van szó, hogy egy ember egyszerre csak két deka teát kap, ha bemegy a teakereskedésbe – nincs más hátra, át kell alakulni több emberré, ha többet akarok összegyűjteni. Először a Böskét küldtem be, aztán bementem én, aztán beküldtem a Böske sógornőjét, aztán megint a Böskét, az én régi kalapomban és felkötött állal, de hiába, ráismertek, hogy ő volt itt az imént és kidobták. Erre megint én mentem be, szőke parókával, balerinának öltözve, míg a két dekámat megkaptam, ezalatt a Böske átöltözött öreg, süket tábornoknak, az ajtóban találkoztunk, de még én sem ismertem rá, olyan jól volt maszkírozva, csak mikor a teát kérte. Ezután megint a Böske ment be, messenger boynak öltözve, azután megint én parasztasszonynak öltözve – a legutolsó alakításom egy fogatlan öreg, züllött napszámos volt, amit az „Éjjeli menedékhely” kosztümterveiből néztem ki egy színházi lapból. Annyi baj legyen, fő, hogy a fél kiló együtt van, meghívhatjuk Beöthy Lászlót teára – azt akarom megkérni, hogy protegáljon be a színiiskolába, ki akarom tanulni a dolgot most már egészen, mert jövő héten egy kiló kávéra lesz szükségem.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész /