Még csak reggel kilenc óra, de már minden hely foglalt az Egyetem óriási ebédlőjében. Hosszú asztalok mellett ülünk, kezünkben a gőzölgő kávéscsészével, majszolgatjuk a sáfránnyal ízesített, dupla S formájú, rosszul sikerült diétás túróshoz hasonlítható mazsolás süteményt, a lussekatt–ot. Kint lassan világosodik, az ablakokhoz kósza hópelyhek verődnek. Az asztalokon gyertya ég, a levegőben feszült várakozás. A halk beszélgetésbe énekszó szűrődik. A bejárat felől jön, ahol sejtelmes fények és árnyékok imbolyognak a szélesre tárt üvegajtón.
Elsőnek szőke hajkoronáján égő gyertyakoszorúval, talpig érő hófehér lepelben, az év Luciája tűnik fel. Közvetlenül utána, kettes sorban, ugyancsak talpig fehérben, kezükben gyertyával a nyoszolyólányok. Lassan, egyet–egyet lépve jönnek. Legalább tízen vannak, a fülbemászó Sul mare Lucia svéd változatát éneklik, a „Sankta Lucia”–t. Az idősebb kollégák szemében könny csillog, az ázsiaiak fényképezni is elfelejtenek.
A szűzies menet végighalad az asztalok között, megállapodik a terem közepén. A leányok rendezik soraikat, a karmester is előkerül, és a kis kórus rövid előadást tart. Kipirult arccal fújják a nótát.
A névadó Lucia 304–ben halt mártírhalált Syrakuzában. A diokleciáni átkos emlékezetű időkben rájárt a rúd a szüzekre. Luciát, miután sikertelenül próbálták call–girlnek beszervezni, máglyára küldték. Mivel a lángok nem ártottak, kevésbé szofisztikált módon, torkát karddal szúrták át, úgy vetettek véget életének. Ma már csak találgatni lehet, hogy a december 13–a hajnalán kezdődő karácsonyi böjtöt megelőző, hajnalig tartó dorbézolásokból, avagy a katolikus Szent Miklóst helyettesítő középkori német ünnepből alakult ki a ma annyira népszerű Luciázás.
Annyit azért sikerült kiderítenem, hogy Svédországban és Finnországban 1927 óta él felújított formában ez a zimankós, téli hajnalt köszöntő hagyomány. A fiatal leányok kora hajnalban kelnek, hogy megsüthessék a lussekattot, és a gyömbéres kekszet, a pepparkakát. A nagyobbacskák az iskolában virrasztják át az éjszakát. Amikor aztán virradni kezd, a nyoszolyóleányok a demokratikus módon rendezett választással kijelölt Lucia fejére helyezik az égő gyertyakoszorút. A szűzies menet körbehordozza a fénysugarat, amely oly fontos szerepet játszik a hosszú téltől szorongós lelkű északiak életében.
Külön megtiszteltetés a parlamentben, de még inkább a Grand Hotelben Luciázni, ott, ahol az újdonsült Nobel díjasok szállnak meg. Kora hajnalban, minden előzetes figyelmeztetés nélkül vonulnak be a szobákba. A legédesebb álmukból ébredő, és nem éppen ifjú kitüntettek, meglepetésükből felocsúdva igyekeznek jó képet vágni ehhez a szép szokáshoz.

A szerző fotója

Feljegyezték, hogy az egyik japán kitüntetett szentül meg volt győződve arról, hogy a mennyországba jutott, és az angyalok dalát hallgatja. A dán Nobel díjas orvos kócos hajú felesége a kíséretként betóduló fényképészek elől az ágy alá menekült.
És amire sajnos senki sem gondolt előre, az a halálra rémült Martin Luther King bizarr képzettársítása volt a hosszú, fehér lepelbe burkolt, kezükben égő gyertyával, harsányan daloló társaság láttán. Ettől eltekintve általában kellemes benyomást kelt az idegenekben a protestáns, női Mikulás.
A megolvadt viasz vészesen csöpög az aranyszőke fürtökre. A leányok újból rázendítenek a fülbemászó melódiára, és a menet elindul a kijárat felé. Felhörpintjük az utolsó csepp kávét. Lehajtott fejjel, szó nélkül áramlunk kifelé. Szentségtörésnek számítana kacarászni.
Este a tévében svéd krimi–komédia. Folyik a cselekmény, éppen a bankrablás van soron. Az ügyfelek a falhoz állítva, a minden tagjában reszkető, szemüveges pénztáros három, géppisztollyal fegyverkezett, álarcos betörő felügyelete alatt pakolja a százasokat és az ezreseket. Hirtelen nyílik az ajtó. Arcukon angyali mosollyal bevonul a Lucia–menet. Pillanat alatt eltűnnek a fegyverek. A gengszterek lekapják az álarcukat, a kliensek leeresztik a kezüket. „Sa–hank–taha–Lu– hu–ci–ia, Sa–a–ankta Lu–ci–a”. Mindenki mosolyog. A végén megtapsolják a sugárzó arcú kisleányokat. A rablóvezér a könnyeit törölgeti. Amikor az utolsó fehérleples mögött becsukódik az ajtó, a rablók felrakják az álarcot, és mindenki visszatér a félbehagyott foglalatosságához. Az ügyfelek a falhoz álláshoz, a kasszás a rakodáshoz.