Visszatérek

Valamikor, vándor, légy férfi vagy nő,
akkor, ha már nem élek,
itt keress, itt keress csak engem,
a kő s az óceán közt,
a tajték
viharzó ragyogásán.
Itt keress, itt keress, csak engem,
mert ide térek vissza, szót se ejtve,
hang nélkül, száj nélkül, ragyogva,
ide térek majd vissza, hogy a hullám
szilaj szivének
dobogása legyek,
itt leszek elveszendő s itt találsz rám:
itt leszek tán majd kővé s néma csönddé.

Születés

Ember született
sok ember közt
akik születettek,
sok ember között élt,
akik éltek.
És ennek nincs története,
hanem földje,
föld Chile közepén, ahol
a szőlőtő fodrozza zöld sörényét,
ahol a szőlő fényből táplálkozik,
és a bor a település talpából terem
Parralnak hívják a helyet
ahol ez az ember született
télen.

Már nem létezik
se a ház, se az utca:
a hegylánc szabadjára
engedte lovait,
a mélységes
hatalom
fölhalmozódott,
a hegyek szökelltek,
és földrengésbe burkolva
összedőlt a helység.

És így vályogfalak,
képek a falakon,
rozoga bútorok
a homályos nappalikban,
a legyektől szétvágott csend,
mindez ismét
porrá vált:
Csak néhányan őriztük meg
alakunkat és vérünket,
csak mi néhányan, meg a bor.

A bor tovább élt,
fölszállt a tévelygő ősztől
magtalanított
szőlőbe,
leereszkedett a süket présekbe,
a hordókba,
amelyek fölszívták lágy vérét,
és ott a szörnyű föld
rémülete alatt
csupaszon él tovább.

Nincs emlékem
se tájról, se időről,
se arcokról, se alakokról,
csupán megfogadhatatlan por,
a nyár farka,
és a temető
ahova elvittek,
hogy a sírok közt
lássam anyám álmát.

És mivel sohasem
láttam az arcát,
a halottak közt hívtam, hogy meglássam,
de csakúgy, mint a többi eltemetett
nem tud semmiről, nem hall, nem válaszolt,
és ott maradt egyedül, a fia nélkül,
mogorván és kitérőn
az árnyékok közt.
És innen származom, ebből a Parralból
a remegő földből,
a holt anyám
szülte szőlővel
teli földről.

Fordította: Somlyó György