Megtett utakból csak a sár
egy vásott cipőtalpon,
elcsattant pofonokból egy-egy folt
a szebbik arculaton,
csodákból egy fekete vonal
mi beszaladt,
körmöd alatt szálkaként
itt maradt –
asztal tetején harsogott
„talpra magyar”-ok
helyén lehorgadt fejű
elhallgatások:

ennyi lenne vajon, mit agyad
felső rendje
egy életnyi léből bölcsen
leszűrhetne
s a mindenséget locsoló égből
semmi kék,
csak hajadba vegyülő
őszikék?

S aztán mi vár rád
oly messzin-közel,
dajkamesékbe illő
naiv ígérettel?
csak szemmel, hittel
ki nem leshető,
semmibe süppedt,
sivár vadászmező.