Fejér László halálára

Megrázott a halálhíre.
Nekem Zilah rengeteget adott: szerelmet, barátságot, lehetőséget, védettséget, annak esélyét, hogy azzal foglalkozzam, amiben hiszek. Az egyik nagy ajándéka Fejér Laci volt.
Feltűnt ez a kis ember a hajlott, jellegzetes alakjával, a gyűrött szatyraival, amelyekben a Hepehupát szállította, és mindent tudott, mintha most lépett volna ki egy szellemi Írók Boltjából. Nem lehetett olyan írót, költőt, olyan irodalmi jelenséget mondani, amelyről ne hallott volna, vagy ami ne érdekelte volna. A Látó első bagosi táborában is ki jött el Zilahról Kovács Tünde és Szabó Katalin társaságában? Persze, hogy ő.
Elegánsan viselte a magányát. Nem tukmálta rá magát az emberre, nem ragadt rá, nem veregette vállon valami „én már csak tudom” gesztussal. Nem fortyogott a félreismert zseni iszapjában sem. Nem volt sértett, ezért aztán nem iratkozott be a „ki a magyarabb?” nevezetű bajnokságba, s a román rendezvényeken éppúgy részt vett, ha tehette, mint a magyarokon – az egyik nekrológját egy román újságíró írta. Nem gyűlölködött sem vízszintesen, sem függőlegesen.
Olyan megnyugtató volt tudni, hogy ő ott van, és nem hittem el, hogy egyszer nem lesz ott, hát még, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.
Legyen neked könnyű a föld, Laci!

Fejér László zilahi újságíró, a Hepehupa főszerkesztője

1. Máriás József:
   2018. december 20. 08:31

   Fejér László halálhíre végtelenül megrendített. Újságíró kollégaként, a Hepehupa főszerkesztőjeként nagyon sokat tett és vállalt a Szilágyság szellemi életének szolgálatában. Kedves arca, meleg szavai örök emléket jelentenek azok számára, akik ismerték és nagyra becsülték szolgálatát. Nyugodjék békében!