Lüktet a madár torkában a vekker
és fölcsereg.
Ugrik egyet az ösztönök óramutatója.
Tanítóbácsi ujja emelkedik
az ég alján a magasba,
háta mögül ránk mered
a félelmetes fekete tábla.
Hiába töröljük kopottra,
ránk mered a névsor,
mindnyájunk neve
ábécé-sorrendben.
Mert rneghibbant a vekker
és csergett és csergett,
mindig indulni kellett,
fuldokolva csörömpöltük végig
a jegenyesort
és egymásra zuhantunk,
míg föl nem csergett a vekker
egy árva madár torkában
a fejünk fölött.

Forrás: Hervay Gizella: űrlap. Versek. Kriterion, Bukarest, 1973