Érdes combú tölgyek
kopott ruhája alatt
matat a decemberi szél
és sötét hófelhőktől
gyakran üzenget a tél.

Szétálló lábakkal remegnek a fák,
és hosszúra nyúlnak az éjszakák.

Várják tavasz szerelmét,
hogy forró nászéjszakán
– tűnődve szirom ruhán –
beporozzák virágkelyhét,
csábos nektár illatán.

De ráadja a tél a fehér ruhát,
hazudni ismét a szüzet, a tisztát,

kacéran szétterülni
egy hófehér nyoszolyán,
majd dobni a régi fátylat,
ha unalmassá válik
a napnak is a szűz imádat.

A szerző fotója