Narancsot viszek neki
és öt szál gerberát,
de rájuk sem hederít –
ujjait mélyeszti görcsösen
a takaróba,
mint két gereblye fogait –

kinyúlok értük, próbálom
enyéim köré fonni őket,
leheletemmel éleszteni rózsaszínre
a sötétedő kéket,
de fal felé fordul
s megszólal végre
(úgy tépi magára a takarót,
mint ponyvát égzengésben) :
„Nem! Nem kívánok semmit,
minden perc nyomort szül,
miért maradnék adósod most,
hogy testem kihűlni készül?’’

1. Demeter Mária:
   2018. december 23. 08:14

   „miért maradnék adósod most,hogy testem kihülni készül ? „Fájdalmas sorok, de szép vers.