Gáspár Imre: Dal a karácsonyfáról

Beh szép vagy kisded fácska te,
Ott künn a fán rideg fagy,
A gallya sivár, fekete, —
Te, mint tavaszszal, zöld vagy!

Minden galy és minden levél
Mosolyog, fényt sugárzik,
Kelet legszebb meséivel
Versenyre kelve állsz itt!

Körüled kedv, s öröm zaja,
Ártatlan öröm és kedv…
Víg fácska, a bú sóhaja
Oly ösmeretlen néked!

Elnézlek…nékem sohasem
Világítál ragyogva,
Gyermekkorom száll csöndesen
Át szívemen zokogva…

Az anya keze ád neked
Fényt és tündér-világot…
Én jó anyám! ajkam remeg,
Éj, néma éj világod!

Szemeim e fénynél keresik
Szelíd arczával őtet,
Boldogok fája, jól esik,
Könnyezni is előtted!

Ne legyen gyermek, ne soha
Ki ma ne mosolyogna,
Ne ház, hova nem néz e fa
Száz szeme bé ragyogva!

Ne legyen szív sohsem, sohsem,
Mely az öröm zajára
Magába zárul csöndesen,
S nem ösmer rá e fára!

---

(Vasárnapi Újság, 1875. deczember 26.)

*Gáspár Imre (Nagycsalomja, 1854. február 24. – Budapest, 1910. augusztus 19.) hírlapíró, költő, műfordító.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ