Albert-Lőrincz Márton: (Ó, ne!)

Még merő zöld a rét s a hegy.
Minálunk így maradnak el
a dúlt nyarak s a szeptember,
hagyj el, Istenem, ne hagyj el!

S december, midőn számot vetünk,
hol tettünk jót és mit vétettünk,
beülvén hűvös templomunkba,
ha elhagysz … ó, ne … ó, jaj nekünk!

Így fonjuk össze végességünk
a végtelen nagy irgalommal,
esetlenségünk szorgalommal,
és mégsem látható a végünk.
A hon hideg, a tél felénk üt,
de maradunk, a szánkban sommal.