Zseni-sziporkák a XIX. századból
„Lantomon mért pöndül a húr?”
Szerkesztői üzenetek. A Vasárnapi Újság 1858-i számaiból tallózta: Bölöni Domokos
Boldog család
Levelét is versben írja, s így kezdi:
„Tekintetes szerkesztő úr!
Lantomon mért pöndül a húr?”
(Bizonyára azért, mert – fújja.)
Gyötrelem
Kóstolóul ennyit kiadunk belőle:
„Fáj a szivem, mintha benne
Ezer milljom féreg lenne,
Hej! pedig csak egy van benne!
A szerelem ő kigyelme.”
Furcsa fogalma van a szerelmről kigyelmednek!
Egy rosz versiró panasza
„Hej Guttenberg, te hires Guttenberg,
Te a könyvnyomtatás feltalálója!
Milly hires ember lehetnék már én,
Ha az az ördögmesterség nem volna!”
Bizony, nagy kárt tett önnek az a Guttenberg!
Csatadal
„Csörög zörög a fegyver,
Döbög a dob mélyen,
A trombita rémes torka,
Minthogy neki nincs más dolga,
Azt kiáltja: „Éljen!”
Remekmű
„Csiribelnek a fán a kis madárkák,
Az lantomat nem fűzfából csinálták.
Tündér hozta aztat messze országból,
A szép tündérországból.”
– Aztat el nem hiszszük.
A paraszt
„Ősi honban jó bor között
Biz én nem szomorkodok.
Szabadságban – szabad ember –
Cseppet sem gondolkodok.”
Iskolába kell küldeni, hogy ne irjon többé igy.
Népdal
„Az én babám mosolygása
Édes, mint a czukros kása,
De hát még a kacsintása –
Annak ugyancsak nincs mása!‘,
(Ez már aztán szép vers, lássa
Pufog, pöfög, mint a kása.)
Petrenczén áll a gólya
S igy kerepel le róla:
Ne küldj Pestnek városába,
A kritika vas-pálczája
Mert letöri szárnyamat.
Máté gazda
Hosszu képü ballada). A legszebb strófa igy döczög:
„Máté gazda, kérlek
Kalácsán a térdnek:
Bocsásd meg a szörnyü vétket
Nekem bus asszonynek.”
(S mi volt a szörnyü vétek? A káposztát meg hagyta kozmásodni. Nem csudáljuk, ha illy hallatlan bünért Máté gazda hátra akarta forditni a sarkát).
Lobog, lobog, mi lobog?
A jegenye-tűz lobog.
Lobog az én szivem is,
Szeretlek kincsem, Maris.
Tulipiros tulipán
Majd megvér a viczispán.
Nem bánom én, ha meg is,
Mégis enyém lesz Maris.
Ráadjuk áldásunkat e nemes frigyre, csak egyebet ne kivánjon.
Múzsájához
Mutatványul közöljük az utolsó strófát:
„És
Éretted a szerelmi küzdés
Szivemben, mint a tenger olly nagy…
Hogy vagy?”
Köszönjük kérdését; csak megvagyok valahogy.
Epedés
Így kezdődik:
„Zúg a vihar
Süt a nap,
A csillagok
Hullanak.”
Ez csak ollyan beszéd, mint az, hogy: „Kis alacsony nagy magas.”
Galambom halálára
Miután szerző akószámra sirta az égbekiáltó könyeket, neki ront a halálnak s igy szidalmazza:
„Te vad halál, kit minden fél,
Te fagyosnál fagyosabb tél,
Törött volna ki a lábad,
Mikor galambomért jöttél.”
Török halál
Petőfi „Juhászának” nem sikerült paródiája, illy kezdettel:
„Ül a török lóháton,
Vörös mint a róka;
Befullasztotta búját,
A jó egri borba…
Bordal
Íme egy strófa:
„Egy szónak is száz a vége,
Epedez a szomjas gége
Hej! ha mostan pénzem volna,
A Dunában is bor folyna.”
(Szerencse, hogy nincs önnek pénze. Különben nem hallhatnók többé azt a kedves hangot, hogy: Donauwasser!”)
Panasz
Bánata okát nem tudtuk a versből kivenni. Az utolsó strófában nehány meglepő uj gondolatra akadtunk:
„Háborog a széles tenger,
Holtiglan él minden ember;
De én egy cseppet se bánom,
Ha meg nem érem halálom.”
Pusztai Péter rajza