(Recept a múlt századból)

Fehéret végy,
neki való lisztet,
s mint ki nagyot alkot,
mártsd bele a kezed –
gonddal formáld,
marjad, dögönyözzed,
teknő jaja miatt
ne főjön a fejed.
Mint a vérbő férfi
ahogy kéjjel gyúrja,
fehércseléd húsát
amint megdolgozza,
úgy dagaszd a tésztát
habos-hólyagosra,
hogy csöpögjön belé
homlokod harmatja –
aztán hagyd pihenni
amig íze fakad,
dús mellét pihegni
lágy takaró alatt.
Zárj be rést és ajtót,
huzat meg ne lepje,
nőjön mint kis leány
combja, fehér melle –
kemencében amíg érik
s készre pirul bőre,
szívjál menny-illatot
egész esztendőre!