Szürkülödött. Igyekeztem. Egyfelé. A kofa is igyekezett. Eladni a nyakán maradt halom murkot.
– Jöjjön, fiatalember, olcsón adom! – kínálta nevetségesen alacsony áron.
Nem mentem.
Mire a sarkon befordultam, ugyanaz a murok még kevesebbet ért már. Hasztalan.
Aztán a kofa összepakolt. Fölkanyarította vállára a terhét. Hazabaktatott. A sötétben. A murokkal. Jól tudott cipekedni, mindent jól tudott.
Kinyitotta a lakásajtót, felkapcsolta a villanyt, terhét pedig ledobta. Nem, nem azért, mert mérges volt rá!
Kést, fazekat keresett elő, nekiállt, s megpucolta a murkokat. Az összest. Apróra, nagyon apróra vagdalta őket – a szokásosnál semmivel sem hevesebben, aztán főni tette, ahogyan kell. Csöndesen.
Egy órácska múltán szakértelemmel szurkálta villájával a murokdarabokat, hogy lássa, megfőttek-e, s miután megfelelőnek találta, feltálalta, s mind megette. Igen, az egészet!
Mert hallotta: a murok sok A-vitamint tartalmaz, s az egészséges.

Forrás: Hargita Népe, 2018. december 28.