(Napkelte a nizzai tengerparton)

Hommage à l’impressionnisme français

Tenger.
       Örök állandó.
                Mindig ugyanaz.
Futó hullám. Körvonaltalan őstavasz.
Állandó színe sincs. Levegő tengerében
él a fény, kavarog a szél s benne épen

lapul állandóság-tudatom legmélyén
a napkelte. A gondolattalan élmény:
kontúr helyett átmenet, forma helyett folt –
vezetett művi fényt szórt napsütés kiolt.

Tört fények helyébe keveretlen színek
tiszta ragyogása. Csábító a víznek
változó esetlegessége. Látványa
beszippant. A szabálytalan szabadsága

bűvöl. Csupán én látom azt, mit senki más?
Hangulat-lopás ez, bölcs lecsupaszodás.
A valóság látszat-talánja kápráztat.
Remegő formák orgiája. A tájat

szabdalja a színek értelem-fóbiája.
Az áradó napfény formabontó bája
körvonalakat porlasztó ráébresztés.
Vérbő színek felrakása: szemfényvesztés.

Izzik az ég vászna. Szabad térben árad
a fény, napsütés-boldogságú vágyat
ébreszt. Ámulás remegő színessége.
Változást ígér. Alig-rajz. Remek. Vége.

Vagy mégsem? Pillanatnyi megvilágítás.
Mélyén elnyelt s visszadobott fény-látomás
szivárványosul szememben. Selyemszösze
puhaágú fénykacskaringók szóköze.

Hajlatokban gyöngyházfényű sejtelmesség.
Benne megmeredt pillant fájdalma ég:
a vízről visszavert fény halk lobogása
az árnyékok birodalmában. Kiássa

a körvonalakat csillogó lírája.
Párálló felületek perspektívája
elemekre bontja önfény-remegését.
Telítettsége a fények fecsegését

lükteti elő. És téveteg dallamok
az anyagtalan színvarázsban. Ballagok
a határtalan mindent-akarás szálló,
kavargó, erőt és kecsességet adó,

ritmust és lendületet sugárzó vizén,
égek a lét nyugtalan színes íriszén.
Lebegek, mint üde líra gyengéd bájjal.
Fényfestés. Szomjúságomat oltja. Szájal

vele dicsősége a pillanatnyinak,
a változásnak. Az átmenetek? Hidak.
Áramlik át alattuk a fény folyama.
Alakot mintáz a szétszórtság dallama.

A domborulatokról visszavert szűzi
csillogás az enyésző homályt elűzi,
s a hajlatokban feldereng újra a fény –
a könnyedén mozgásba bolygatott remény.

És a vágy érintetlen márványa felett
érzékenyen tapogató simasága lelt
újra a gondolatra. Színekkel havaz.
         Tenger.
         Örök változó.
Sohsem ugyanaz.

2016. május 3.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ