Petőfi utolsó költeménye

Szörnyű idő, szörnyű idő!

Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyűség mindegyre nő.                                                                                       
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.

És ott elöl a háború
Csak a kisebb baj; szomorúbb,
Mi hátul áll,
A döghalál.
Beh kijutott a részed
Isten csapásiból, oh hon,
Folyvást arat határidon
Két kézzel az enyészet.

Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, a mint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higyjen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének ?

(Mező-Berény, 1849.)

***
Midőn Petőfi jelen művét a korán elhunyt nagy költő utolsó költeményének nevezzük, ezt az eddigi közhit ellenében igazolnunk kell.
Eddig ugyanis Petőfi utolsó versének az Itt a próba… kezdetű költemény tartatott, melyről azt hittük, hogy Erdélyben, talán kevéssel a rá nézve is oly gyászos kimenetelű segesvári csata előtt írta.
Petőfi egykori nejének nemrég bekövetkezett halálakor hátrahagyott irományai közt megtaláltatott a Petőfi Sándor saját kezével, időrendben összeírt összes költemények legutolsó fogása is.
Nehány, szintén még sehol meg nem jelent költemény után következik az Itt a próba kezdetű ismeretes költemény, s alájegyezve, mint íratása helye, saját kezével: Pest. Mielőtt t. i. Petőfi beindult volna az oroszok betörése előtt Erdélybe, utolsó csatáira, megfordult Pesten is. Az Itt a próba… után még csak egy költeményt találunk bejegyezve, s az éppen az itt közölt Szörnyű idő…, alatta íratása helye, Mező-Berény, tehát útban már Erdély felé.
Bízvást állithatjuk tehát, hogy ez a költőnek utolsó fennmaradt műve.
S lapunk szerencsésnek vallja magát, hogy e ritka becsű ereklyét napvilágra hozhatta.

(Vasárnapi Újság, Pest, deczember 27-én 1868)