„Elöl nyomok, hátul nyomok…”
(Kis nyomolvasó-lecke a természetben kószálóknak)
Sokan ismerhetik azt a vidám, Kolozsváron, egy hajdani györgyfalvi úti kisvendéglőben sokszor hallott, Visky Albert átköltötte slágert, amelyben az énekes egy adott ponton így dalolt a sivatagi vándorlásról:
„Száz teve egy sorban / mennek a sivatagban. / Elöl nyomok / hátul nyomok, /Mindenütt csak tevenyomok…”
Csakhogy nem kizárólag a sivatagban láthatunk jól kirajzolódó nyomokat, hanem a szűzhóban is, ha túrázni megyünk, síléccel a lábunkon. És nem minden nyom tevenyom, sőt! Egy 1939-es erdélyi turisztikai folyóiratban dr. Parádi Ferenc ügyesen elmagyarázza, sőt le is rajzolja azt a 13 fajta élőlény-nyomot, melyek lépten-nyomon a szemünk elé kerülhetnek. Íme:
„Vegyük a leggyakoribb nyomot (1.). Messziről látszik már a két hosszúkás, párhuzamosan fektetett lábpamacs lenyomata és előtte két apró, egymás elébe rakott lábnyomocska. Szinte hallom az olvasók szavalókórusát: „Nyuszi!” Vajjon tudja-e szegény tapsifüles, hogy minden óvatossága mellett is áruló lábnyomával maga után csalogatja félelmetes és jószimatu ellenségeit?
Ne lepődjünk meg tehát, ha az egymást keresztező nyulnyomok körül ott látunk settenkedni egy magabiztos, szabályos lábnyomot: a rókáét (2.). A veresképű koma oly lopakodva jár, hogy lába alig nyomul a hóba. Inkább körmeire, mint talpára nehezedik.
Épp oly szabályosan egymásbafolyó nyomot hagy a farkas (3.), de járása lomhább, nehézkesebb. Egész talppal nehezedik a hóra, s igy talpnyomai összefolyó rajzot adnak, amelyből az ujjak vagy körmök nem emelkednek ki.
A mindig ugrándozó menyét (4) egymás elé helyezett két első lábára szökik, hirtelen felkapja két hátsó lábait és egymás mellé az első lábak elé ugratja. A hátsó lábakról ismét nz első lábak körmeire ugrik.
Cammogó léptekkel dagaszt a lompos borz (5), hátsó lábaival szinte az elsőkre tapos. Minden lábujja és körme kivehető nyomán, sízők ritkán keresztezik útját, mert télen nagyokat alszik. Éber korában is az éjjeli sétákat kedveli, meredek, bozótos hegyoldalakon, ahová síző csak ritkán téved.
Annál gyakoribb vendége erdős síterületeinknek a karcsú őz (6), melynek kettős patája nagyon jellegzetes.
A nagybányai hegyek és a Cibles büszke vadjának, a szarvasnak (7) patái keskenyek, de igen nagy méretűek. A hátsó lábak pontosan az elsők nyomába lépnek. így a lábnyom könnyen felismerhető.
Párhuzamos első és hátsó lábakkal szökell a görény. (8) Járása a menyétéhez hasonlít, csakhogy első lábait is egymás mellé, s nem egymás elé helyezi.
Furcsa részeges dülöngézés jellemzi a vidra (9) lépteit. Nyoma teljes talpú apró léptekből összetett hullámvonal.
Behúzott körmű ujjpárnákra lép a házi macska (10), amint éneklő madarak téli tanyája felé lopakodik.
Ritkán búvik elő téli álmából a fürge mókus (11) Nyoma apró lábpamaesai miatt a nyúléhoz hasonlít, de ugrásai aránylag sokkal nagyobbak.
Derűs napokon számos madárfajta örvendezteti a sízőket. Ugy körülugrándozzák a kirándulót,, hogy nincs szükség nyomkeresésre: alakjáról, tollazatáról, repüléséről, mozgásáról könnyen felismerhetjük bármelyiket. Két jellegzetes madárlábnyomot mégis megemlíthetünk. A fogoly (12) rendetlen összevisszaságban rakosgatja jól szétálló háromujjú lábait.
A varjak (13) méltóságosabban lépegetnek. Negyedik ujjuk hátul sarkantyúszerűen messzire nyúlik. A varjúfélék közül a csóka kissé riszálva, magát kelletve, tetszelegve sétál.
Végül ismerünk egy különös állatfajtát, amely kétoldalt szabályos kerek tányértalp-nyomokat hagy. A talpakból a föld felé hegyes ujj nyúlik ti. E nyomok között középen a hóban két sima, párhuzamos végtelen nyom látható. Szokatlan, hogy a, kerek talpak nyoma lejtőn lefelé teljesen kimarad. Igen jellegzetesen alakul át a nyom különösen meredek lejtőkön, ott, ahol ez az állatfajta rövid időre megpihen. A hó itt nagy területen fel van túrva.
Ezt a furcsa állatot szaknyelven sízőnek hivják.”
(Forrás: Erdély. Honismertető folyóirat. Az EKE hivatalos értesítője. Kolozsvár, 1939. / 5-6. szám)
Pusztai Péter rajza