Vége a Karácsonynak, a mindenféle szent neve napjának, letudtuk a szilveszteri mulatságokat, meg az előző évet is. Elhúztak minden csárdást, keringőt, rumbát és csacsacsát. Most már ideje hazamenni. Ne nézd azt az utolsó kockányi zserbót, amelyre még húsz szempár szegeződik, ne kavard ujjaddal a fazék alját, mert ott csak üres káposztalevelek vannak. Menj haza most, amíg még a partnered kezét csókolgatod és nem a sokat fogdosott budikilincset, amikor még filteres felével viszed szájadhoz a cigarettát és nem ropogtatod csirkesült helyett a porcelánnipp combját. Nincs már egy ép villanykörte sem a lakásban, egy szaloncukor sem a fán s a tévé is befuccsolt. Csak én maradtam, hogy a rám jellemző anyás szelídséggel ismételgessem: menj haza, most már tényleg ideje hazamenni.